Egy darabka CS történelem - A Valve már 2002-ben is tudta mi a menő

Egy darabka CS történelem - A Valve már 2002-ben is tudta mi a menő

Díjnyertes késről mintázták a legendás bökőt.

Minden nap tanul az ember, ma pedig a videojátékok egyik leghíresebb közelharci fegyveréről tanulhatunk. A CS 1.6 legendás kése nem rég megjelent a CS:GO-ban is, a Valve által megadott leírását pedig nagyzolásnak nézhetjük, pedig koránt sem az.

"Edzett titán penge", "elefántcsont markolat", aligha vannak sokan, akik tisztában vannak a kés felépítésével, ahogy azzal sem, hogy ezt a bökőt egy 2002-ben díjnyertes, egyedi késről mintázták, sőt, gyakorlatilag egy az egyben ültették át azt a játékba.

az eredeti Badlands Bowie

Mick Strider nevével talán már az is találkozott, aki egyébként nem mutat különösebb érdeklődést a kések iránt. Számtalan TV műsorban szerepelt már a fickó, és különböző YouTube csatornákon, valamint IRL eseményeken is feltűnik, amik mind az egyedi késekkel foglalkoznak.

és a Classic Knife a CS:GO-ban

Mick a 2002-es Blade Show keretein belül mutatta be "Badlands Bowie" kését, amivel egyhangúan elnyerte a zsűri tetszését. Ezután határozott úgy a Valve, hogy a kés bekerül a játékba, a többi pedig már történelem. Akit érdekelnek a különböző egyedi gyártású kések, annak ajánlom, hogy nézzen utána Mick Strider munkásságának, lenyűgöző és páratlan darabokat mutatott már be az évek alatt, kivétel nélkül mindet szívesen látnánk a CS:GO-ban.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!