"Valóban volt vita, de mostanra mindent sikerült megoldani" - Gamerzone interjú

Hamarosan kezdetét veszi az MNEB második szezonja, így megkérdeztük a tavaly óta rengeteget fejlődő Gamerzone-ot, hogy miként készülnek az új szezonra.

Az MNEB első szezonjában még egy teljesen másik Gamerzone-nal találkozhattunk. A mostani csapat nagy része akkor még a HoP-ban játszott az első szezon után viszont egyértelműen ők tűntek Magyarország legerősebb csapatának. Ez a V4-en tetőzött ki, amikor sikerült megnyerniük a Nemzeti Döntőt és ők képviselték hazánkat Magyarország legnagyobb CS:GO versenyén. A remek indulás után ott sajnos komoly drámába fulladt a dolog, ugyanis a gyors kiesés mellett a játékosok lelkiállapota sem volt tökéletes. Ez végül egy szakításhoz vezetett, amikor az irányító, hussaR úgy döntött, hogy többé nem szeretne a csapattal játszani. A magyar szcéna nagy szerencséjére viszont ez a szakítás nem tartott sokáig, a részletekről viszont eddig nem nagyon hallhattunk. Éppen ezért megkérdeztük a Gamerzone-os srácokat, hogy sikerült-e elegyengetni a problémákat és miként készülnek a második szezonra.

A V4 után belső viszály alakult ki a csapatban, amit végül nehezen, de sikerült megoldani, van még némi sértődés egymásra vagy lezártátok azt a történetet?

"Valóban volt egy kisebb-nagyobb vita a csapaton belül, amit mostanra sikerült megoldani. Ha minden jól alakul két héten belül kezdjük el a felkészülést teljes erővel, teljes fókusszal."

Reálisan nézve jelenleg ti vagytok a legesélyesebbek az MNEB második szezonjának megnyerésére, kit tartotok a legnagyobb ellenfélnek?

"Legnagyobb ellenfélnek nem tudok kit mondani, mivel a V4FSF után azt nyilatkozta flash, hogy abbahagyja a játékot az év végén. Ha valóban így lesz, nem tudom a Salamanderrel mi történik. Gabiéknak lineupjuk sincs már egy ideje, de talán meglepetést tudnak okozni."

A Salamander mellett most már ti is régóta együtt vagytok, ha az egy hetes szakítást nem számoljuk, szerintetek mi a titka a jó csapat morálnak?

"A csapatmorálunk talán a V4FSF előtt volt a maximumon, ez javában annak köszönhető, hogy elég sok mindent sikerült elérnünk augusztusban. Mostanra egy kicsit megkopott ez a morál de szeretnénk újra kihozni a maximumot."

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések