Ennél még sosem lehettünk halálosabbak, íme az előszezon frissítés második fele

A szurdok változásait már átvettük, nézzük mit tartogatnak a rúnák és a tárgyak.

A Riot elmondása szerint az idei előszezon szinte minden múltbelit felülmúl. A sárkányok, a pálya és a tárgyak változásai tényleg alapjaiban rázzák fel a jelenlegi metát, így nem meglepő, ha az év végén tényleg újból meg kell tanulnunk a játékot. Az előbb említett sárkányokról, a boton és toppon látható kiugrásokról és a dzsungel további változtatásairól előző cikkünkben olvashatsz többet:

Az előszezon frissítés viszont majd 2000 szóban még nem ért véget, a tárgyakkal és a rúnákkal ugyanis csak ebben a cikkben foglalkozunk. A nerfek és buffok leginkább csak az ADC-ket, a Lethality-t használó orgyilkosokat és a támogatókat érintik, a rúnák ellenben szinte mindenhol változást hoznak. A Lethality változtatást viszont az utolsó pillanatban mégis eltörölték, így mindenhol maradt egyedi a passzív. Nézzük is meg, hogy pontosan miről van szó.

Lethality tárgyak

Előző cikkünkben már olvashattátok, hogy a Lethality, avagy halálosság többé nem lesz egyedi passzív, így a Lethality-t használó karakterek komoly erősítést kapnak, főleg mert a meglévő három tárgy mellé kapnak még kettőt, így egy Zednek vagy Talonnak többé nem kell alternatív tárgyakat keresnie a boltban.

Duskblade of Draktharr

  • 2900 goldba kerül
  • 60 AD
  • Marad a 21 Lethality egyedi passzív és a 10% CDR
  • Ha egy másodpercen keresztül nem lát az ellenfél, akkor a következő alaptámadásod 5 másodpercig 30-150 (lvl 1-18-ig) extra on-hit fizikai sebzést okoz. A közelharci támadás fél másodpercre 99%-kal lassítja az ellenfelet
  • A Draktharral többé nem láthatjuk a Wardokat, ez a passzív átkerült egy másik tárgyra

Youmuu's Ghostblade

  • 2900 goldba kerül
  • 55 AD
  • Egyedi passzív: 18 Lethality
  • 10% CDR
  • +40 csatán kívüli mozgási sebesség
  • Aktív: 20%-kal növeli a mozgási sebességet 6 másodpercig (45 másodperc töltési idővel)
  • Az aktív mozgási sebesség közben minden egységen áthaladhatunk

Edge of Night

  • 3000 gold helyett csak 2900-ba kerül
  • 55 AD helyett 50-et ad
  • Egyedi passzív: 18 Lethality helyett csak 10-et ad
  • 250 életerő helyett viszont 325-öt kapunk
  • A régi aktív kikerült, helyette egy passzívot kaptunk, amit pontosan úgy működik mint a Banshee's Veil. 40 másodpercenként frissül a képesség pajzs, ami levédi a következő ellenféltől érkező képességet

Sanguine Blade

  • 3000 goldba kerül
  • Recept: Serrated Dirk + Vampiric Scepter + 1000 gold
  • 50 AD
  • Egyedi passzív: 10 Lethality
  • 15% Lifesteal
  • Egyedi passzív: Ha egy vagy kevesebb ellenfél van körülötted, akkor kapsz 8 Lethality-t és 40-100% támadási sebességet ad (lvl 1-18), ami 3 másodperc alatt nullára csökken, ha egy másik ellenfél is a közelbe kerül

Umbral Glaive

  • 2400 goldba kerül
  • Recept: Serrated Dirk + Long Sword + Long Sword + 600 gold
  • 50 AD
  • Egyedi passzív: 12 Lethality
  • 10% CDR
  • Egyedi passzív: Ha egy ellenséges ward meglát akkor 8 másodpercig minden közelben lévő csapda látható válik, míg a wardok működésképtelenné válnak (45 másodperces újratöltési idő). Ez idő alatt az alaptámadások azonnal megölik a csapdákat és tripla sebzést okoznak a wardoknak

Serrated Dirk

  • Kikerült a Headhunter passzív, így egy ellenfél megölése után nem sebzünk 40-nel többet a következő támadásunkkal

Támogató tárgyak

A támogató tárgyak életében is komoly változtatások történnek, ugyanis a fejlesztők azt szeretnénk, ha a direkt támogatóknak szóló tárgyakat kevésbé tudják kihasználni a solo lane-erek, ami mellett átláthatóbb, ingyenes és automatikus fejlesztést is szerettek volna biztosítani. Összesen négyféle támogató tárgyat használhatunk majd, de ugyanúgy működik majd csak más statot preferál. Nézzük is meg, hogy miről van szó pontosan.

Szintek

  • A támogatótárgyak ugyanúgy 3 szintet fejlődhetnek, ezentúl viszont ingyen szintet lépnek, ha sikerült megcsinálnunk a küldetést
  • A kezdő tárgy 400 gold lesz
  • A második szinten növekszik a tárgy által biztosított stat és 3 ward töltet
  • A harmadik szinten jelentősen növekszik a tárgy által biztosított stat és 4 ward töltet lehet nálunk
  • 1800 arany helyett az összköltség így 400 lesz

Solo Lane-erek

  • Ekkora értékek mellett persze nem csak a támogatók szeretnék használni a tárgyat, ezt megelőzvén, ha 5 percenként több mint 20 miniont ölsz meg (3 a 10 hullámból), 50%-kal csökken a minionokért járó arany. A további minionirtás fokozza a büntetést, ami legfeljebb 80%-os csökkenésig terjedhet, 50 minion esetén. Emiatt ha minden a terv szerint halad, akkor a nem támogató játékosok nem tudják majd kihasználni ezek a tárgyakat.

Spellthief's Edge

  • Az új passzívnak köszönhetően 10 másodpercenként töltődik újra a tárgy és minden toronyba vagy hősbe okozott sebzés 15 arannyal gazdagít minket. Egyszerre legfeljebb három töltet lehet nálunk
  • A tárgy 400 goldba kerül majd, 10 helyett csak 8 varázserőt ad, ellenben mostantól ad 10 életerőt is.
  • A 25% mana regen kikerült, a másodpercenkénti 2 arany viszont maradt
  • A következő szintet 500 kigyűjtött aranynál éri el

Spellthief's Edge második szintje

  • Az ingyenes fejlesztés 15 varázserőt és 70 életerőt ad
  • Kikerült innen is a mana regen és a 10% CDR is
  • 2 helyett viszont 3 aranyat kapunk 10 másodpercenként
  • Az előző szinthez képest már wardolhatunk is a tárggyal 1000 arany összegyűjtése után pedig megkapjuk a harmadik szintet

Spellthief's Edge harmadik szintje

  • 35 helyett 60 varázserőt ad
  • 200 helyett 150 életerőt ad
  • A harmadik szintnél már nem fejleszthetjük tovább, így a tornyokra vagy ellenfelekre mért sebzés sem ad goldot, ami mellett a mana regen és a CDR is eltűnik

Ezzel gyakorlatilag teljes egészében megegyező másik támogató tárgy a Spectral Sickle lett, ami ugyanezzel a passzívval rendelkezik varázssebzés helyett viszont fizikális sebzést ad. A plusz életerő teljes egészében megegyezik viszont a fizikális sebzés a második szinten 15 helyett csak 10 lesz, míg a harmadikon 60 helyett csak 35 lesz.

Relic Shield

A másik kettő support tárgy is hasonlóan viselkedik, mint a fenti kettő, ugyanis gyakorlatilag ugyanazt tudják a Relic Shield viszont életerőt és varázssebzést ad, míg a párja, a Steel Shoulderguards életerőt és fizikális sebzést ad.

  • Az eddig megszokott passzív helyett mostantól kicsit egyszerűbben használhatjuk a tárgyat. Ha egy csapattárs közelében 50% életerő alatt kivégzünk egy miniont, akkor mi és csapattársunk is megkapja az aranyat. A tárgyat mostantól rangedek is használhatják, náluk 33% életerő alatt működik a kivégzés funkció. 45 másodpercenként frissül, összesen három töltet lehet nálunk.
  • 50 helyett 30 életerőt ad a tárgy, ellenben 5 varázssebzést és 10 másodpercenként nem egy, hanem kettő plusz goldot biztosít
  • A küldetés 500 gold összegyűjtése után lesz kész

Relic Shield második szintje

  • 125 életerő helyett csak 100-at ad
  • +10 varázssebzés
  • Többé nem ad életerő regent
  • 1 arany helyett 3-at kapunk 10 másodpercenként
  • Itt is összesen 3 ward töltet lehet nálunk
  • 1000 arany megszerzése után megkapjuk a harmadik szintet

Relic Shield harmadik szintje

  • 350 életerő helyett csak 300-at kapunk
  • +40 varázssebzés
  • Nem ad többé életerő regent és 10% CDR-t
  • 1 arany helyett 3-at kapunk 10 másodpercenként
  • Itt is összesen 4 ward töltet lehet nálunk

A tárgy párja mint említettük a Steel Shoulderguards, ahol az életerő megegyezik ellenben kevesebb fizikális sebzést kapunk, egészen pontosan az első szinten 3-at, a második 6-ot, míg a harmadikon 24-et.

Az Ancient Coin vonal teljesen kikerült a játékból

Átdolgozott tárgy: Shurelya's Reverie

  • 2250 helyett 2050 goldba kerül majd
  • Recept: Forbidden Idol + Crystalline Bracer + 600 gold
  • 200 helyett 300 életerőt ad
  • CDR maradt 10%
  • Mana regen 100%
  • 10% gyógyítás és pajzserő
  • Életerő regen 100%
  • Kikerült a 40 varázserő és mostantól nem ad 5% mozgási sebességet
  • Ellenben az egyedi aktív 1000 egységen belüli szövetségeseknek 40% bónusz mozgási sebességet biztosít 3 másodpercre (90 másodperc töltési idő)

Feltöltött és kritikus esélyt növelő tárgyak

Feltöltött hatások

  • A Feltöltött hatások mostantól halmozódnak, és nem csak a legnagyobb sebzésű forrás lesz aktív.
  • A mozgással 20%-kal gyorsabban tölthető a Feltöltött hatás; a támadások 50%-kal kevesebb töltést biztosítanak.
  • A Feltöltött hatások mostantól mindig bevethetők a tornyok ellen.

Stormrazor

  • 3100-ról 3200-ra növekedett az ára
  • Recept: BF Sword + Cloak of Agility + Kircheis Shard + 400 arany
  • A bónusz AD 60-ról 55-re csökkent
  • 25% kritikus esélyt ad
  • A támadási sebesség 30-ról 15-re csökkent
  • A feltöltött sebzés 50 helyett 120 lett
  • 40% csökkenő helyett mostantól fél másodpercig 75%-ot lassít a tárgy
  • Mostantól nem növeli meg a feltöltött sebzés erejét 35%-kal

Rapid Fire Cannon

  • A feltöltött sebzés 60-140-ről 120-ra változott
  • A feltöltött effekt mostantól nem működik külön tornyokon, mivel mostantól az összes feltöltött tárgy rendelkezik ezzel a képességgel
  • Nem gyorsítja a feltöltött töltetek újratöltését

Statikk Shiv

  • A feltöltött sebzés 60-140-ről 120-ra változott
  • A Shiv villáma 5 célpont helyett 7-et ér el
  • A villám mostantól nem mérhet kritikus csapást

Kircheis Shard

  • Az ára 600-ról 700-ra emelkedett
  • A feltöltött sebzés 50-ről 80-ra emelkedett

Brawler's Gloves

  • A Brawler's Gloves kikerült a játékból

Cloak of Agility

  • 20% kritikus esély 25%-ra nőtt

Zeal

  • 1200 helyett 1400 aranyba kerül
  • Recept: Cloak of Agility + Dagger + 300 gold
  • Kritikus csapás esélye 15-ről 25%-ra nőtt
  • A 15% támadási sebesség 12%-ra csökkent
  • Mozgási sebesség +5%

Phantom Dancer

  • Új recept: Dagger + Zeal + 900 gold

Játékból kikerült tárgyak

Rúnák

  • Kikerült a játékból a Kleptomancy

Prototype Omnistone

A helyére bekerült a Prototype: Omnistone, ami arany és potik ellopása helyett a kiemelt rúnákat használhatjuk

  • Rendszeres időközönként lehetővé teszi egy másik véletlenszerű kiemelt rúna egyszeri használatát. Egy adott kiemelt rúna megdobása után az nem dobható meg újra addig, amíg mindössze három lehetőség marad. Ekkor a dobási lehetőségek vissza lesznek állítva az alaphelyzetbe (de nem kaphatod ugyanazt a kiemelt rúnát, amelyet a legutóbb használtál)
  • A legutóbbi kiemelt rúna használatát követően 8–4 másodperccel (közelharc, 1–18. szint) vagy 12–8 másodperccel (távolsági harc, 1–18. szint) kapsz egy újat. Az erősödés a magasabb szintek felé van súlyozva
  • Harcon kívül, valamely kiemelt rúna legutóbbi használata után 40 másodperccel kapsz egy új kiemelt rúnát
  • Az aktuális kiemelt rúnád az életerősávtól jobbra jelenik meg. Mind a tíz játékos láthatja

Elérhető kiemelt rúnák:

  • Előrenyomulás
  • Halálos iram
  • Szapora lábmunka
  • Hódító
  • Aery megidézése
  • Misztikus üstökös
  • Fázisroham
  • Áramütés
  • Ragadozó (csak ha van cipőd)
  • Sötét szüret (a lelkek az összes kiemelt rúna hatását erősítik)
  • Pengezápor
  • A halhatatlanok szorítása
  • Utórengés (csak ha tudod alapképességgel aktiválni)
  • Fagyos erősítés

Conqueror

  • Mostantól a hősök elleni, sebzéscsökkentés utáni sebzés 15%-át gyógyítja vissza
  • Képességekkel vagy közelharci támadásokkal 2, míg távolsági alaptámadással 1 stacket gyűjthetünk
  • A stackek időtartama 8 másodperc lesz
  • Az adaptív erő 2-6 helyett 2-5 lesz (1-18. szint)
  • Maximális adaptív erő 10-30 helyett 20-50 lesz (1-18. szint)

Aftershock

  • Az ellenállás 70 (+50% bónusz ellenállásról) 35 (+80% bónusz ellenállásra módosult)
  • A sebzés 10-120 (+4 maximális életerő) helyett 25-120 (+8% bónusz életerő) lett
  • Töltési idő 35 másodperc helyett 20 másodperc

Presence of Mind

  • Mostantól nem csak manát, hanem 20% maximális energiát is visszatölthet egy gyilkosság után, ami mellett 100-al növeli (maximum 500-ig) a manádat vagy 10 ponttal a maximális energiát (maximum 50-ig)

Nimbus Cloak

  • Mostantól nem a végső képesség elsütésekor kapunk bónusz mozgási sebességet, hanem az idézői varázslat használatakor
  • 15-35% mozgási sebességet ad 2,5 másodpercre az idézői képesség töltési idejétől függően, minél nagyobb, annál nagyobb mozgási sebességet ad

Flash és Teleport: 35% bónusz mozgási sebesség

Heal, Ignite, Cleanse, Exhaust, Ghost és Barrier: 25% bónusz mozgási sebesség

Hexflash, Smite, Zoe W: 15% bónusz mozgási sebesség

Hősök

Senna

Senna a fejlesztők elmondása szerint tökéletesre sikeredett, egyedül az ARAM meccseken keserítette meg mindenki életét, így ott kapott némi nerfet

  • Senna mostantól nem alakítja át a Spellthief's Edge adaptív erejét mert használhatja a Sickle-t
  • Senna mostantól nem kap dupla ködjelzőket ARAM-on és URF-on vagy ezek változatában

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

 

Kövess Minket!