Ha ez nem VAC shot, akkor semmi - Ezúttal még a füstök is a G2 ellen dolgoztak

Ha ez nem VAC shot, akkor semmi - Ezúttal még a füstök is a G2 ellen dolgoztak

Ha mindezt MM alatt látjuk, szinte mindenki azonnal jelentené a játékost.

Javában zajlik az 500 ezer dolláros összdíjazású Asia Championship 2019, ahol az A csoport döntő meccsét a G2 és az Evil Genius játszotta. Mindkét csapat felemás eredményekkel 'büszkélkedhet' mostanában, most mégis az amerikaiak voltak az erősebbek.

Pedig remekül kezdte a mérkőzést a G2. Nemigazán hagytak esélyt ellenfelüknek Dust2-n, 16-5-ös eredménnyel mosták le az EG játékosait a pályáról. Arra azonban nem számítottak, hogy az EG Ludas Matyi módjára, ha háromszor nem is, de kétszer visszaadja ezt nekik.
Mirage-on, majd Overpasson is 16-5-öt kapott a G2, ráadásul mindkétszer megegyeztek még a félidei eredmények is. Az első játékrészben magabiztos 10-5-öt tudott játszani az EG, hogy aztán gyors egymást követő hat körrel később le is zárják az adott pályát. 

Remekül játszottak az EG játékosai, a G2 pedig talán túlságosan is szétszórt volt, de az vitathatatlan, hogy a EG, pontosabban Ethan mellett még a szerencse is volt a meccsen. Van az a meccs, amikor beadja az 'ezerből egy lövést' falon vagy füstön keresztül'. Van, amikor egymást követő meccseken is beadja a játék, Ethannek ma egy körön belül háromszor is beadta.

Ha ez nem VAC, akkor semmi. Félreértés ne essék, mindez csak poén persze, Ethan nyilván nem csalt, egyszerűen a G2 elleni Mirage 9. körében elhasználta az összes szerencséjét, amit eddig 2020-ra tartogatott. Az EG így továbbjutott a rájátszásba, míg a G2 sajnos kiesett a csoportkörökben. Az amerikai csapat ellenfele az ENCE vs mousesports meccs győztese lesz.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!