Magyar major legendával tesztel a Budapest Five

Magyar major legendával tesztel a Budapest Five

DeadFox-szal erősödhet a Budapest Five.

A RES CS:GO első szezonjának keretein belül csapott össze tegnap a BP5 és a GAMERZONE, a mérkőzés pedig több szempontból is érdekesnek bizonyult.

Egyrészt a GAMERZONE játszi könnyedséggel gázolt át a Budapest Five csapatán, másrészt pedig tesztjátékossal álltak fel gabessonék. Infernon játszottak a srácok és már az első félidőben látható volt a GZ fölénye. 11-4-re tudták megnyerni az első játékrészt, ami után már nem engedték ki a győzelmet a kezükből. Kört sem engedtek koloréknak és végül 16-4-re zárták le a meccset.

Ez az eredmény részben betudható annak is, hogy a BP5 nem a megszokott felállásával játszott. A csapat a meccset megelőző percekben posztolt a közösségi média oldalaikra egy képet, ami alapján a viccesebbek arra gondolhatnának, hogy a Mozilla Firefox a csapat új szponzora, legtöbben azért rögtön DeadFox érkezésére tippeltek.

És nem is tévedtek nagyot. Hiszen DeadFox a V4 Future Sports Festival után jelentette be, hogy egy baráti mixel újra aktívan játszik majd, most azonban a BP5 csapatával tesztelt. A tegnapi meccsen Kreaz helyén játszott, de még koránt sincs eldöntve semmi. A Budapest Five elmondása alapján Kreaznak szerződése van a csapattal, tehát biztosan a BP5 tagja marad, ugyanakkor most kipróbálják, hogy milyen a játék Bencével. 

(forrás: https://www.twitch.tv/budapestfive/)

Az első meccsük aligha sikerült úgy, ahogy várhatták azt, de feltehetőleg nem most láttuk utoljára Budapest Five színekben DeadFoxot.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!