"A 2016-os SK után, most vagyok a legerősebb csapatban" - coldzera

Már az elődöntőben a FaZe és az Astralis sem tűnik verhetetlennek. 

A koppenhágai BLAST Pro Series nyerteseként érkezett a FaZe az IEM Beijingre, ahol úgy látszik, hogy folytatják győztes menetelésüket. Kétszer is elverve a HLTV ranglista első helyén álló Evil Geniuses csapatát a rájátszásba jutott a FaZe. Ebben a pillanatban is az Astralis elleni elődöntőjüket játsszák, de mi most nézzük meg, hogyan értékelte a csoportkörökben nyújtott teljesítményüket coldzera.

Kezdjük rögtön a továbbjutást érő győzelmetekkel, amit a Evil Geniuses ellen arattatok. Milyen érzés volt nyerni ellenük?

"Miután az első körben már elvertük őket, számítottunk arra, hogy melyik pályákat választják majd ellenünk. Remek meccs volt, Nuke-on elég magabiztosak voltunk, Infernon volt pár hibánk, több eco ellen is kört veszítettünk, de mindig vissza tudtunk jönni, jól játszottunk összességében. Egyre jobban tudunk közösen játszani. A Vitality ellen nem sikerült jól játszanunk, a legjobb pályáinkon leptek meg minket, de igazság szerint a gyakorlásokon még mindig csak arra próbálunk rájönni, hogy miként működik a legjobban a csapat. Nagyon jól játszottak, nehéz meccseink voltak."

Mi történt Nuke-on a Vitality ellen? Erős pályájuk, de sokszor úgy tűnt, hogy fel tudtok majd zárkózni.

"Mindenkit megviselt, amikor 2-0-nál buktunk egy eco ellen. Tökéletes körnek kellett volna lennie, mégis meg tudták nyerni. Utána pedig volt több kör is, amikor fragelni sem tudtam, nagyon nehéz pálya volt. A Vitality pedig remekül játszott."

Koppenhágában mesélt arról YNk, hogy különös kapcsolat van közted és broky között. Fiatalként érkezett a nagy veteránokhoz és mindenkinek meg kellett tanulnia, hogyan játsszon együtt a másikkal. Hogy megy most a játék?

"Elég jól, különösen akkor, ha rendesen felkészülünk az ellenfelünk ellen. Folyamatosan fejlődünk, de persze még mindig szüksége van a tapasztalatszerzésre. Sokszor van, hogy egy elejtett infó alapján máris át akar forogni a pályán és sokszor izgul még, de hosszútávon jól fejlődik. Nagyon erős és okos játékos. Sok jó meglátása van egy-egy körben és nagyon jól kommunikál. Nagyon nyugodt és tehetséges, remek játék lesz belőle."

Holnap az Astralis ellen kell játszanotok, mit vártok attól a meccstől?

"Az Astralis ellen játszani mindig jó. Nem számít az eredmény, mindig sok tapasztalatot lehet szerezni ellenük. Nekem még mindig ők a legjobbak a világon, remekül játszanak és nézni is jó őket. Próbálunk arra rájönni, hogyan játszhatnánk úgy, mint ők és eddig úgy gondolom jól haladunk, tekintve, hogy még csak két hónapja játszunk együtt. Már van egy győzelmünk, most pedig egy még nagyobb verseny elődöntőjében vagyunk. (...) Meg akarjuk mutatni, hogy fejlődünk. Nem az a célunk, hogy mindent megnyerjünk, hanem, hogy az elődöntőkbe, a döntőkbe bejussunk, jól tudjunk játszani csapatként és fejlődni tudjunk."

Mit gondolsz, a legjobbak közé érhettek?

"Úgy hiszem, hogy jelenleg a top 6-ban vagyunk. A BLAST Pro ugyan Bo1, de az sem mindegy hogyan tudtunk ott győzni a csapatok ellen. Szerintem az Astralis a legjobb, aztán EG, fnatic, Vitality, Liquid és mi. Jól játszunk együtt és már csak egy kevés plusz idő kell, hogy mindent kitaláljunk. (...) Jó napunk volt ma, még ha ki is kaptunk a Vitality-től. Próbálunk a lehető legnyugodtabban játszani. Meg kell oldanunk a hibáinkat és tanulni egymástól. A 2016-os SK után, most vagyok a legerősebb csapatban. Mindenki keményen dolgozik, remek ezt látni. A karrierem 2018-ban és 2019-ben nem volt az igazi, de most újra motivált vagyok, nyerni akarok és nagyszerű a mostani társaimmal játszani."

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!