A norvégok állták útját a magyaroknak a PUBG GLL Nations Royale-on

PUBG - A szlovákokat mi küldtük alsó ágra, a törökök ellen viszont már nem sikerült a szépítés.

November 29-én ismét kezdetét vette a GLL Nations Royale a PUBG harcmezőin. A nemzetek közötti csatában 32 ország legjobb játékosai álltak fel, hogy hazájukat képviselve megmérkőzzenek egymással. Ez már a második ilyen verseny, 2019 tavaszán szintén volt már egy Nations Royale, ahol ugyancsak a törökökkel gyűlt meg a magyar válogatott baja.

A mostani versenyen Szlovákia ellen kezdtünk, akiket sikerült is legyőzni, így a magyarok mehettek tovább a második fordulóba. Itt újfent a törökök vártak minket, akiken tökéletes revansot vehettünk volna, ám ez nem sikerült, így a magyar válogatott alsó ágra került.
Tegnap jött a következő felvonás, angol "szomszédainkkal" kellett megmérkőznie a magyar játékosoknak, akiket sikerült is magunk mögé utasítani, ám ezután jött Norvégia. Ez egy nagyon szoros összecsapás lett; az utolsó pillanatokig tartott a küzdelem, a találkozó vége 2:1 lett a másik nemzetnek.

Ezzel a magyarok küzdelme a versenyen véget ért, bLYYY azonban -ahogy azt már tőle megszokhattuk- nagyon pozitívan állt a dologhoz, összefoglaló posztjában azt írta, hogy a végére már elég jól összeszokott a csapat, és nagyon szívesen játszana egy visszavágót a törökökkel.

Gratulálunk a magyar delegációnak az elért sikerekhez!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!