Dota-ban, Tekken-ben és PES-ben csaptak össze a világ országai az IeSF idei világbajnokságán

Dota-ban, Tekken-ben és PES-ben csaptak össze a világ országai az IeSF idei világbajnokságán

A nagyszabású rendezvényen európai sikernek is örülhettünk.

A múlt hét második felében egy igen különleges e-sport verseny zajlott le Dél-Koreában, ez volt a 11. IeSF World Championship. Az IeSF az International Esport Federation rövidítése, magyarul Nemzetközi Esport Szövetség, melynek központja nem meglepő módon Szöulban van. Az IeSF küldetése, hogy az e-sportot nemzetközi szinten elfogadottabbá tegye, valamint a regionális szövetségeket összefogja, hogy közös erővel dolgozhassanak a cél elérésén.

Dél-Korea nem 2-3, hanem legalább 10 évvel jár a legtöbb ország előtt az e-sportok elfogadottságát nézve. Náluk teljesen megszokott dolog, hogy a tv-ben e-sport mérkőzések mennek, egy véletlen délután alkalmával is belefuthatunk PUBG, Dota 2, Starcraft, vagy bármilyen más videojátékokkal kapcsolatos közvetítésbe. Persze ez a folyamat nálunk is elindult már, az E-Mánia című műsorban minden nap este 22:00-tól láthatják a kedves nézők a legjobb e-sport mérkőzéseket.

Idén immáron 11. alkalommal rendezték meg az IeSF világbajnokságot, az aktuális játékok a Dota 2, a Tekken7 és a PES 2020 voltak.

Dota 2

A Valve játékának formátuma a svájci rendszert követte, mindenki 5 mérkőzést játszott, a legjobb 4 csapat pedig mehetett tovább a döntőbe. A Fülöp-szigetek képviselői elképesztőt mentek, minden mérkőzésüket megnyerték, ezzel pedig egyedül csináltak perfekt szériát. Második helyen Finnország, harmadik helyen Thaiföld, negyediken pedig Svédország jutott be a rájátszásba.

Az elődöntőben Svédország a fülöp-szigeteki csapatot kapta, és végül 2-1 arányban megszerezték a győzelmet, így az észak-európai gárda döntőt játszhatott. A másik oldalon Thaiföld 2-0-val kiejtette Finnországot, a döntőben viszont Svédország megbosszulta szomszédját, 2-0-val behúzta a döntőt, ezzel a svédek hozták el a bajnoki címet. A bronzérmet jelentő összecsapáson Finnország felülkerekedett a Fülöp-szigetek képviselőin, így ők is éremmel a nyakukban távozhattak.

A döntő legérdekesebb pillanatai megtekinthetőek az alábbi videóban:

Tekken 7

A verekedős játékok műfaját képviselő Tekken 7-et csoportmérkőzéses megoldásban bonyolították le. Összesen 34 országból érkeztek játékosok az eseményre, őket két darab öt fős, illetve hat darab négy fős csoportba rendeztek. Ezekből a csoportokból a legjobb kettő játékos juthatott tovább az elődöntőbe. A legjobb 16-ba a lengyel, az olasz, a finn, a svájci és a szerb játékos bejutott, sőt Finnország egészen a top 4-ig bírta, a döntő viszont már Ázsia között zajlott egy Japán vs. Koreai Köztársaság összecsapással. Ezúttal Korea győzedelmeskedett, Finnország pedig sajnos nem tudta elhozni a bronzérmet, ez a cím a Fülöp-szigeteké lett.

A döntő mérkőzései megtekinthetőek az alábbi videóban:

PES 2020

A digitális focik ezen képviselőjének versenyét szintén csoportkörökre bontották, 33 játékos 8 csoportban mutathatta meg, hogy mire képes. A Tekkenhez hasonlóan itt is a legjobb kettő mehetett tovább a rájátszásba, európai részről Szerbiát, Svédországot és Olaszországot köszönthettük a legjobb 16-ban. Szerbia és Olaszország a legjobb 8-ban estek ki, Lengyelország viszont bronzmérkőzést játszott Makaó ellen, ám az ázsiai ellenfél vihette haza azt érmet. A döntőben iráni és japán összecsapást láthattak a nézők, melynek győztese Irán lett.

A döntő legszebb pillanatai visszanézhetőek az alábbi videóban:


A Magyar E-sport Szövetség is beadta már csatlakozási kérelmét, így remélhetőleg jövőre hazánk is képviseltetheti magát a nemzetközi tornán, amelyet Izraelben rendeznek majd.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Üzlet - Az energetikai felülvizsgálat jelentősége

A modern vállalatok és intézmények számára az energetikai hatékonyság stratégiai előnyt és fenntarthatósági lépést is kínál. Egy 2020-as kormányrendelet alapján mindazok az energetikai rendszerek, amelyek 2022. január 1. előtt lettek üzembe helyezve és meghaladják a 70 kW-os teljesítményt, kötelező energetikai felülvizsgálaton kell, hogy átesnek.

Üzlet - Az otthoni manikűr új korszakának hajnala

Egy sokak által áhított megjelenés része lehet a gondosan ápolt kéz, de a mindennapok sodrásában nem mindig könnyű beiktatni egy szalonlátogatást, ráadásul az anyagi terhek is mérlegelendők. Manapság azonban szerencsére léteznek alternatív megoldások, amelyek megkönnyítik az életünket, és lehetővé teszik, hogy otthon is pazar eredményeket érjünk el.

Közvetítések