Elstartol Magyarország legnagyobb FIFA20 versenysorozata!

Elstartol Magyarország legnagyobb FIFA20 versenysorozata!

Egy több állomásból álló bajnoki sorozat végén kiderül ki hazánk legjobb játékosa, és a HUNESZ FIFA Masters finálé díjazása 1 millió forint lesz.

A Global Serieshez hasonló kezdeményezés indul útjára a HUNESZ FIFA Masters keretein belül hazánkban. Ez azt jelenti, hogy egy több állomásból álló versenysorozat végén, melyeken egyéni díjazás és pontozás lesz, a fináléba kvalifikált játékosok közül derül ki, ki lesz az ország legjobb FIFA játékosa. Minden helyszínre külön lehet majd nevezni és egy adott játékos akár az összes eseményen elindulhat. A jelentkezők megmérettethetik magukat PlayStation 4 és Xbox One konzolokon is, a végső győztes kilétére azonban majd egy crossplatform párharc után derül fény. Nevezni csak 14 éven felülieknek szabad, és nekik is ki kell tölteniük egy szülői beleegyező nyilatkozatot 18 éves korig.

Példának okáért egy torna lebonyolítását - ami szervezőktől függően változhat minimálisan - rögtön be is mutatnám az első, december 30-án tartandó Honvéd FIFA torna kapcsán. A több, mint 100 ezer forintos (csak a PS4 esetében érvényes) díjazású eseményre maximum 256 fő jelentkezhet, és Ultimate Team módban játsszák le az online mérkőzéseket. PS4-es mezőnynek van nyeremény, valamint a legjobb négyben végző játékos a Honvédnél egy offline döntő keretein belül dönti el az első hely sorsát. Az Xbox One verseny csak online zajlik és a legjobbak Masters Pontokat kapnak ezen az állomáson.

Egy-egy torna győztese, illetve a legjobb helyezéseket elért nevezők pénznyereményen kívül pontot is gyűjtenek. A pontok alapján minden verseny után elkészül egy ranglista, mely a szezon végén meghatározza majd, hogy ki vehet részt a budapesti nagydöntőben.

A versenyeknek 3 szintje lesz:

Tier1

  • Ezek a legrangosabb rendezvények, itt osztják szét a legtöbb pénzt, minimum 64 játékos indulhat és a legtöbb nyerhető pont az 1000.

Tier2

  • A közepes szintű eseményeken csak 50 és 150 ezer forint közötti összeget lehet begyűjteni, és ezért legalább 32 játékos szállhat harcba, valamint 300 pont üti a nyertesek markát.

Tier3

  • A legkisebb rangú tornákon a létszám is 16 főtől indul, 50 ezer vagy ennél kevesebb pénzért, emellett 75 pontot zsebelhetnek be a legjobbak. Itt előfordulhat, hogy csak PS4 konzolon zajlanak a meccsek, illetve FUT helyett Kick-Off módban 

Nevezz gyűjts pontokat, gyakorolj és légy ott az ország legnagyobb FIFA rendezvényének budapesti fináléjában!

2020 első felében kövessétek a híreket és eseményeket, mert az ország több pontján is lesz számtalan HUNESZ FIFA Masters verseny, ahol rengeteg nyeremény és begyűjtendő pont vár rátok a szezonban!

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!