"A pontok alapján dől el kik küzdhetnek meg az 1 millió forintos összdíjazásért" - Interjú

Nemzetközi szinten már jó néhány éve lázban tartja a versenyzőket a legnagyobb FIFA versenysorozat, és talán ennek is köszönhető, hogy most itthon is elindult egy bajnokság, méghozzá nem is akármilyen.

A HUNESZ FIFA Masters egy több hónapból és állomásból álló sorozat, melynek a végén kiderül, hogy ki a legjobb FIFA játékos hazánkban. A pontgyűjtés és a sok-sok nyeremény a különböző szintű tornákon mind egy célt szolgál, így derül ki kik azok a legjobbak, akik a nagy döntőn majd összemérhetik a tudásukat és eldöntsék ki a végső bajnoka a szezonnak Magyarországon.

Ennek első eseménye a Budapesti Honvéd SE és a Lenovo Magyarország közös rendezésében létrehozott ligának a fináléja, mely egyben a HUNESZ FIFA Masters megnyitója is. A két konzolon zajló versengés Ultimate Team módban történik, viszont néhány alap kérdést nem árt tisztázni a megmérettetéssel és az idénnyel kapcsolatban. Megkérdeztük a sorozat fő szervezőjét, Szabella Olivért, hogy mit érdemes tudni erről a bajnokságról:

Mit kell tudniuk a játékosoknak az első HUNESZ FIFA Masters versenyről? Mire jó, ha pontot gyűjtenek?

"Fontos tudni, hogy ez a HUNESZ országos versenysorozata, a Szövetség tagjainak összefogásában. A résztvevők akár az összes versenyen elindulhatnak szerte az országban, miközben a nyeremények mellett pontokat gyűjtenek. A pontok pedig kulcsfontosságúak, hiszen a végső nagy döntőre a 16 legtöbbet gyűjtők kvalifikálják majd magukat és szállnak versenybe az 1 millió Ft-os díjazásért."

Mindegy melyik platformon játszok, kijuthatok a végén a HUNESZ FIFA Masters nagy döntőjére a szezon végén?

"Természetesen. Az XBOX és PS4 versenyzők külön táblán vannak nyilvántartva, külön jegyezzük a pontjaikat is, így természetesen mindkét platformról kijutnak a versenyzők."

Az összes eseményen Ultimate Team módban lehet játszani?

"Különböző szintű versenyeink vannak (T1,T2,T3), a két nagyobb szintű versenyen (T2,T1) csak FUT, a T3-as eseményeken Kickoff mód is előfordulhat."

Ha esetleg nem tudok elutazni a helyszíni versenyekre, akkor is érdemes játszanom?

"Persze, a legtöbb versenynek online selejtező része is van és nevezőktől függően már itt is Masters pontot érő helyezést lehet szerezni, így mindenképpen érdemes elindulni a legtöbb versenyen."

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 



Kövess Minket!