2019 legjobb CS:GO játékosai - Ethan (20.)

Minden évben összegzik a világ 20 legjobb CS:GO játékosát. Idén sem marad el!

Elindult a visszaszámlálás, hamarosan megtudjuk, hogy ki volt 2019 legjobb játékosa! Tavaly egyértelműen s1mple vitte a prímet, de idén ez már sokkal nagyobb kérdés lesz. Ám, mielőtt lehullna a lepel a győztesről, át fogjuk tekinteni a lista többi tagját is. A 20. helyen Ethan "Ethan" Arnold áll, az Evil Geniuses legfiatalabb tagja áll!

Az évben 2 premier versenyt is megnyertek egymás után. New York-ban az Astralist, később a Fnatic-ot verték meg a döntőben. Sőt, a StarSeries versenyén MVP díjat is kapott. Csapatával így egy darabig ők volták a legjobb csapat 2019-ben, megelőzve ezzel az Astralist és a Liquid-et is.

Ethan statisztikáit elnézve szembetűnő, hogy összesen 67 darab 1vX szituációt nyert meg, amivel a második legjobb clutch playernek számít. Ha Xyp9x a clutchminiszter, akkor Ethan simán hajthat a helyettesi pozícióra. Emellett 18 premier eseményen vett részt, ahol 11 dobogós helyett ért el, és csak 2 olyan eset volt, ahol mínuoszos volt a statisztikája, ami arra utal, hogy igencsak konzisztens játékosról beszélünk. Megérdemli a 20. helyet, talán még jobbat is!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 


borítókép: hltv.org

Kövess Minket!