Bugos az eheti WL reward, érkezik a javítás!

Bugos az eheti WL reward, érkezik a javítás!

Nem indult parádésan az EA számára az új évtized, FIFA20-ban ugyanis a Weekend League-ért járó Red Player Picks a legtöbb játékos számára gyenge kártyákat dobott, de a közlemény szerint 2 napon belül ezt javítják.

A legtöbb FIFA játékos még 2019 utolsó hétvégéjét is rááldozta a játékra, és igyekezett kipörgetni a 30 meccset. Ehhez mérten érkeztek meg a jutalom csomagok a résztvevőkhöz az eredmény fejében, a kibontás után viszont rengetegen értetlenül álltak a történtek előtt. Nagyon gáz lapokat dobált szinte mindenkinek, ami nem volt méltó a WL-hez. Mint kiderült, és most már az EA Sports is elismerte, ennek hátterében egy bug állt, ami rendesen összekutyulta a rendszerben a jutalmakat. Ezért a kiadó leállította és kikapcsolta a WL jutalmakat és egy posztban tudatta a játékosokkal, hogy dolgoznak az ügyön.

Nekikezdtek a hiba elhárításának, és elmondásuk szerint 2 napon belül megkapja mindenki a korrekt Player Pickeket. Három esetet is megjelöltek, de egyiknél sem kell aggódni:

  • Megkaptad a jutalmad és kiváltottad (claim + redeem) = érkezik az frissített Player Pick
  • Megkaptad a jutalmad, de nem váltottad ki = megtarthatod, és érkezik a frissített Player Pick
  • Nem kaptad meg = érkezik az frissített Player Pick

Szerencsére végül minden jóra fordul és senki nem marad hoppon, de újfent sikerült a kiadónak komoly frusztrációt okoznia a közösségen belül. Mostanában így is egyre több embernek van tele a hócipője az EA Sports-szal, ezért nemes gesztus lenne némi kárpótlás vagy bármilyen jóvátétel, mindenesetre talán már annak is örülhetünk, hogy jobb kártyákat nyithatunk végül,  mint amiket most adott a játék.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!