Szabadon látogatható előadásokkal és beszélgetéssel jön a XVI. Budapest Esport Meetup

Szabadon látogatható előadásokkal és beszélgetéssel jön a XVI. Budapest Esport Meetup

A célkeresztben ezúttal a skandináv e-sportok sikere, valamint a hazai versenyek idei beosztása lesz.

Most pénteken, vagyis január 10-én megrendezésre kerül a XVI. Budapest Esport Meetup, aminek nevéből már sejthető, hogy volt előtte tizenöt másik. Ez a meetup sorozat már többéves múltra tekint vissza, ez idő alatt pedig olyan fontos beszélgetéseknek adott már helyet, mint edukáció és érdekvédelem az e-sportban, a szerencsejáték és az e-sport kapcsolata, az e-sport újságírók felelőssége, vagy az e-sport jogi helyzete. Valamint a Budapest Esport Meetupon vettek részt először egy közös kerekasztalbeszélgetésen politikusok és az ipar hazai szakértői.

A meetup felépítése igen egyszerű, az elején az összegyűlt közönség kétszer 15 percben meghallgat egy-egy előadást, a hátralévő időben pedig egy moderált kerekasztal beszélgetés során lehet kérdezni az előadóktól a témában. A pénteki találkozó "dalnokai" Hodozsán Dániel, valamint Szabó Márton lesznek. Előadásuk témáját és a legfontosabb tudnivalókat róluk az alábbi posztokban olvashatjátok.

Hodozsán Dániel

Az este során Hodozsán Dániel fog beszélni nekünk a 2020-as év kapcsán a HUNESZ tervezett versenysorozatokról. Nehéz lenne felsorolni egyetlen posztban mennyi szállal kötődik a magyar e-sporthoz, és milyen szinten járult hozzá annak fejlődéséhez. Aki kiváncsi ITT elég sok mindent megtalál. - írja Németh Beatrix, a meetup főszervezője. 

Szabó Márton

"Előadásának címe: Miért sikeres az Esport Skandináviában?

Sziasztok Szabó Márton vagyok 18 éves egyetemista. Jelenleg a tanulmányaimat az Óbudai Egyetem Gazdálkodás és Menedzsment szakán folytatom. Esportal 4 éve foglalkozom főként managerként tevékenykedtem, megfordultam a legnagyobb magyar szervezetekben, illetve több külföldi ligában mint pl az olasz és a svéd. Jelenleg az Afterglow Esport egyesület Marketing És Social Média Managere vagyok. Az előadásomba szeretném bemutatni a külföldi esport strukturális és gazdasági felépítését illetve a brand fontosságát."

A Budapest Esport Meetup összehozza a szakma hazai képviselőit, akik az irányított beszélgetés mentén haladva megvitathatják, hogy milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy a magyar e-sport továbbfejlődhessen az őt érintő területeken. A legjobb az egészben viszont az, hogy nem kell szakmabelinek lenni ahhoz, hogy részt vehess, ha már hobbi szinten érdekel téged az e-sport és a mögötte húzódó struktúrák összetett világa, akkor itt a helyed. Az esemény látogatása teljesen ingyenes, még regisztrálnod sem kell.

A következő meetupról minden fontos információ elérhető a Facebook eseményében, a jövőbeli meetupokért pedig érdemes csatlakozni az erre létrehozott csoporthoz!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Üzlet - A tisztaság fenntartása a modern környezetben

Manapság a tisztaság fontos szerepet játszik a közösségi és munkahelyi terek életében. Egy tiszta környezet nemcsak a higiénia miatt lényeges, hanem hozzájárul a hatékony munkavégzéshez és a jó életminőséghez is. Érdemes elgondolkodni azon, hogy az iroda vagy intézmény rendezett állapota mennyire képes befolyásolni a dolgozók produktivitását.

Üzlet - Amikor az élelmiszer útja is tervezett

Egy jól működő ellátási lánc kicsit olyan, mint egy összeszokott csapat. Akkor teljesít jól, ha minden szereplő tudja a dolgát. Az élelmiszerek feldolgozása, hűtése és tárolása ritkán kerül reflektorfénybe, pedig sok múlik rajta.

Üzlet - Az 50 feletti férfiak vitalitása

Amikor az öregedésről van szó, sokan automatikus energiaszint-csökkenést feltételeznek az 50 év feletti férfiaknál. Tényleg így van? A valóság az, hogy az életkor előrehaladtával új egyensúlyi állapot érhető el, ha figyelmet fordítasz tested jelzéseire és életmódodra. Az életminőség javítása számos módon lehetséges, és lehet, hogy néhány módszer meglepetésként fog hatni.

Közvetítések