Egyes régiókban már a piros oldal dominálja a Summoner's Rift győzelmi statisztikáit

League of Legends - A preseason során behozott sárkányváltozások komoly erőt adtak a piros oldal kezébe.

Egy átlag játékos talán nem is gondol bele, de egy-egy komolyabb módosítás esetén a Riot Games fejlesztőinek elképesztően sok részletre kell odafigyelnie. Az egyik legfontosabb ezek közül a térkép két oldalának egyensúlya, hiszen az csöppet sem jó, ha valamelyik csapatnak már pusztán azért nagyobb esélye van a győzelemre, mert a szerencsés oldalt kapták. Pedig egy minimális eltérés mindig volt a kék oldal javára, éveken át ez az oldal dominált egy leheletnyivel.

Az egyik fő ok egyszerű, a kék csapatnak a Baronhoz van közvetlen bejárása, ez pedig a late game során perdöntő. Az új sárkányrendszer azonban annyira átírta az erőviszonyokat, hogy a sárkánylélek (főleg, ha Pokoli sárkány), valamint az új Ősi sárkány fel tudja venni a versenyt a Baronnal. Mindezt persze ábrákkal is be tudjuk mutatni Nektek, ugyanis Riot Meddler részletes statisztikákat is hozott ehhez a legutóbbi Quick LoL Thoughts-ban.


Meddler kihangsúlyozta, hogy a különböző régiók különböző módjai eltérő adatokat produkálnak, ezért van az, hogy az NA Solo/Duo során a piros oldal már több meccset nyer, Flexen és Blind Picken azonban eddig is a piros oldal dominált, a sárkányok miatt pedig még inkább eltávolodtak egymástól az értékek.


EUW Solo/Duo mérkőzésein szintén uralomra tört a piros oldal, de bizony azért nincs nagy különbség.

A koreai és vietnami szerveren azonban megint más folyamatot tapasztalhatunk, itt csak megközelítették egymást a győzelmi arányok.

Végül pedig Meddler arra is kitért, hogy a 2020-as szezonban sem lesz mid season patch, ugyanis 2019-ben teljesen jól bírta a játék nélküle, a fejlesztők pedig koncentrálhatnak más projektekre.

Ti éreztek különbséget az oldalakhoz köthető győzelmi arányotokban?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!