Küldetés teljesítve: gaming hotelek épülnek a valódi játékosoknak

Küldetés teljesítve: gaming hotelek épülnek a valódi játékosoknak

Már idén megkezdődhet a gaming szállodák építése.

Vannak olyanok, akik a wellness szolgáltatásokért foglalnak szobát szállodákban, mások a kulináris élvezeteket keresik az ötcsillagos luxusban. Az Atari gondolt egyet és eldöntötte, hogy a világnak szüksége van gaming hotelekre. Az épület kreatív megvalósításáért a Tini Nindzsa Teknőcök rebootjainak producere felel, aki valamit tudhat, mivel a két film összesen 750 milliót termelt a kasszáknál.

A látványtervek alapján nem rugaszkodtak el a mérnökök a talajtól és egy modern, de mégis ismerős külsővel ruházták fel a hotelt. A szállodában minden korosztály megtalálhatja a pihenés eltöltésének különböző módjait, miközben a VR és AR technológiai újdonságok között váltogathat kedve szerint. A gaming élmény megteremtése az elsődleges célja a tervezőknek, ezért is valósulhat meg, hogy a tetőteraszon ne helikopterleszálló, hanem óriási kivetítő kapjon helyet, amin pöröghet a Donkey Kong.

A szállóvendégek mellett versenyzőket is várnak a hotelbe, ugyanis nem titkolt célja az Atarinak, hogy nagyobb rendezvényeket is lebonyolíthatóak legyenek a szállodában. Az első ilyen gaming hotelt Phoenixben tervezik megnyitni, majd következhet a többi város. Las Vegas, Denver, Chicago, Auston, Seattle és San Fransisco és San Jose van egyelőre tervben, de ez még bővülhet a sikeresség függvényében. Az építkezések már idén elindulhatnak, utána már csak a munkások gyorsaságán múlik, hogy mikor vehetjük fel az első küldetésünket a recepcióstól.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - 5+1 HUAWEI termék 2026-ra, amiket bűn lenne kihagyni

Méltatlanul kevés figyelmet kapnak a HUAWEI termékek Európában, aminek nyilván köze van a kínai gyártó és a Google 2019-es válásának is, pedig ha szó nélkül elmész a HUAWEI mellett, akkor bizony sok remek eszköznek intesz búcsút.

Gaming - Ez az 5 játék fogyott a legjobban 2025-ben

A friss értékesítési adatok alapján – amely főkét az Egyesült Államokat érinti – úgy tűnik a DICE megcsinálta, és összerakták azt a videójátékot, amely mindössze néhány hét leforgása alatt év legkeresettebb címévé vált, olyan rekordot döntve, amire három éve nem volt példa.

Közvetítések