W3: Reforged és SCII - 2 millió dollárral útjára indul az első Pro Tour!

W3: Reforged és SCII - 2 millió dollárral útjára indul az első Pro Tour!

A Blizzard két meghatározó RTS játéka hatalmas támogatással újra a legnagyobb e-sportok közé emelkedhet.

Jobb hírrel nem is indulhatott volna 2020, ugyanis az ESL és a DreamHack szenzációs bejelentéssel rukkolt elő. Mindkét szervezet oroszlánrészt vállalt már eddig is a nemzetközi e-sport fejlesztésében, és most egy újabb nagy szerződésről rántották le a leplet. Ennek értelmében egy 3 éves megállapodást kötöttek a felek, melyhez a Blizzard Entertainment is csatlakozott, így a következő esztendőkben Warcraft III: Reforged és Starcraft II versenyeket láthatunk, nem kevés pénznyereménnyel megtoldva. Előbbiben 2020-ban 200 ezer, míg utóbbiban 1.8 millió dolláros összdíjazással indul útjára az első szezon.

Az új ESL Pro Tour Starcraft II idény négy kontinensre kiterjedő versenysorozatot kínál a játékosoknak, aminek a fináléja a BlizzConon az Intel Extreme Master Katowice keretein belül lesz megrendezve. A ranglista és a kvalifikációs forma a WCS alapján nagyon hasonlóan történik majd. Az első szezonban 7 eseményt követhetnek figyelemmel a rajongók, és ezek alapján dől el ki lesz a végén a bajnok.

Ami viszont elképesztő, hogy hosszú idő után bátran ki merem jelenteni: visszatér a mainstream e-sportok közé a Warcraft III, ugyanis a Reforged verzió szintén része lesz az ESL Pro Tournak. Ebből a játékból a finálé előtt 5 tornát szerveznek, ami kettő ESL és három DreamHack versenyt takar. Ezen kívül heti rendszerességgel indulhatnak a vállalkozó kedvű játékosok az ESL Open Cup-okon, ami inkább az amatőr és fél-profi mezőnynek jelenthet kiugrási lehetőséget.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!