Fontos mérföldkő, ennyi kalóz még sosem volt a Sea of Thievesben!

Fontos mérföldkő, ennyi kalóz még sosem volt a Sea of Thievesben!

Az indulását követően a komoly tartalom és end-game hiánya miatt sokan eltemették, a fejlesztők törődése azonban felvirágoztatta a játékot, mivel már 10 milliónál is többen játszanak vele.

Megmondom őszintén én eléggé bele tudok habarodni a történelembe, és bizony a kalózkodás is egy olyan különleges korszakot jelent, aminek megvan a maga varázsa. Ezért is fogadtam óriási lelkesedéssel a Rare bejelentését, miszerint kiadják 2018-ban a Sea of Thieves nevű, ezt a témát felölelő alkotásukat. A start viszont koránt sem volt jónak mondható, a nagy hype gyorsan elúszott, és sokan hagyták abba a kezdeti lelkesedést követően. Valóban nem sok tartalommal találkozhattunk a virtuális tengeren, azonban a megjelenés után csak nem hagyták veszni a címet, és folyamatosan gyártották hozzá az extrákat.

Ez a gondosság, törődés és odafigyelés végül odáig vezetett, hogy mára 10 milliónál is több játékosa lett a Sea of Thivesnek. Ezzel az eredménnyel a Rare legsikeresebb alkotása lett a kalózos szoftver. Méltán volt büszke erre az újévben a fejlesztő csapat:

"Ez az otthona 80 ország játékosainak, akik az Xbox Game Passnek, az Xbox One-nak és a Windows 10-es PC-knek köszönhetően osztoznak számtalan történeten és kalandon. Az, hogy a történeteket a közösségi oldalakon vagy más fórumokon látjuk, inspirál bennünket nap mint nap. Mindenkinek, aki valaha játszotta a Sea of Thievest: köszönjük."

A havi tartalom továbbra is érkezik a játékhoz, január 15-én a következő frissítésben pedig megköszönik a rajongóknak a kitartást, és a példátlan támogatást és szeretet. A Legends of the Seas frissítés január 15. és 22. között ingyenesen elérhető lesz, melyben limitált kiadású zászló és emote is a mienk lehet, ha belépünk a virtuális kalózparadicsomba.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!