Film készül a világ egyik legnépszerűbb FPS játékából

A 2007-ben megjelent FPS-sel világszerte milliók játszanak.

2007 májusában jelent meg a CrossFire névre keresztelt FPS Dél-Koreában. A Smilegate fejlesztőcsapat alkotása egyszerű, ingyenesen játszható online taktikai FPS játékként robbant be a piacra, de azt a Microsoft és a Tencent sem gondolta, hogy egyszer ez a program mondhatja el magáról, hogy a világ legtöbb játékosát szippantja be. 2008-ban Kínában, 2011-ben Európában is meghódította a gamereket a CrossFire, ami már több, mint 1 milliárd regisztrált felhasználóval büszkélkedhet. A napokban bejelentette a dél-koreai Smilegate fejlesztőcsapat, hogy a Sony Picturesszel közösen elkészítik a legendás játék mozis verzióját.

A produkciós munkálatokért és az anyagi finanszírozásért a Tencent felel majd, akik Kínában a CrossFire kiadói is egyben. A produceri székbe Neal H. Moritz került, akinek a nevével olyan filmek jelentek már meg, mint a Halálos Iramban és a 21 Jump Street. További részleteket egyelőre nem árultak el a készülő filmről, így megtippelni sem lehet, hogy kik alakítják majd a "Black List" és a "Global Risk" zsoldoskatonáit, akik véres harcot folytatnak meccsről meccsre. Hogy könnyebb legyen elképzelni a CrossFire sikerét, elég csak annyit tudni, hogy a "CrossFire Stars" e-sport liga mérkőzéseit átlagosan 20 millió néző követi figyelemmel. Ilyen előzmények mellett garantáltan kasszasiker lesz a filmadaptáció Ázsiában. A valódi kihívást a nyugati piac meghódítása jelentheti.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Te hallottál már a CrossFire-ről?

  • 0 %
  • 17 %
  • 28 %
  • 56 %