A Blizzard megerősítette, hogy nem buffolják és nerfelik a Wild kártyákat

Legutóbb még teaselték, hogy jönnek a balance változtatások, de most mindent egy mozdulattal visszavont a Blizzard.

Nincsenek nagy elvárásai a Wild játékosoknak a Blizzarddal szemben, de legalább egy minimális törődésre számítottak kedvenc fejlesztőiktől. Erre reális esély volt is, ugyanis Dean "Iksar" Ayala legutóbb megemlítette az egyik Blizzard fórumra feltöltött bejegyzésében, hogy az áprilisi rotációval átkerülő lapok közül több is "unnerfelődhet".

Úgy tűnik, hogy eddig tartott a Blizzard lelkesedése ezen a fronton, mivel Ayala legutóbbi Twitter posztjában saját magának, így a Blizzard eddigi politikájának mondott ellent. 

Iksar kiemelte, hogy a Wild formátum nevéből is adódóan egy olyan környezet, ahol minden lap és lehetőség a kártyások rendelkezésére áll. Így nem is akarják ezt befolyásolni a közeljövőben, minden rábíznak a játékosokra. Tulajdonképpen ezzel elérheti azt a Blizzard, hogy megint megjelenhet az "új" Kun Aviana Druid / SN1P-SN4P Warlock, ami már rövidtávon is katasztrofális élményekkel gazdagítja azokat a HS-eseket, akik belekóstolnak a Wildba. 

Ayala szerint a legjobb paklik jelenleg a Darkest Hour Warlock, a Quest Mage, a Secret Mage és a Mech Paladin. Ezeket folyamatosan monitorozzák, és ha valamelyik túlságosan elbillentené az egyensúlyt, akkor megpróbálják visszaállítani azt. A 2020-as év első kiegészítője után majd újra megvizsgálják, hogy milyen irányba indul el a Wild meta, utána eldöntik, hogy szeretnék-e mesterségesen befolyásolni az ottani állapotokat.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted melyik a legerősebb Wild deck?

  • 8 %
  • 15 %
  • 15 %
  • 54 %
  • 8 %