Elkészült a lista: ezekre a változtatásokra lehet számítani idén a rangsorolt játékmódban

Elkészült a lista: ezekre a változtatásokra lehet számítani idén a rangsorolt játékmódban

A League of Legends fejlesztői megosztották a rajongókkal, hogy milyen rangsorolt játék változtatások lesznek 2020-ban.

Tegnap este a League of Legends Reddit oldala újra feléledt. Ahogyan az várható volt, az utóbbi időben a vírussal foglalkoztak szinte minden platformon, így itt is, viszont az esti órákban a játék fejlesztői egy újabb posztot osztottak meg hivatalos oldalukon méghozzá nem is akármilyen témáról. A blogbejegyzés az idei év ranked fejlesztései körül forog, így talán érthető az is, hogy miért kezdett el megannyi játékos hirtelen foglalkozni a hírrel. Nézzük hát meg mi is, hogy milyen változásokra lehet számítani 2020-ban!

A fejlesztők céljai

Ahogyan az a bejegyzés elején is kiderülhetett az olvasók számára a fejlesztők elsődleges célja a változtatások kidolgozása során az volt, hogy egy sokkal kompetitívebb, mégis átlátható és minőségibb jutalmakat adó rendszert hozzanak létre. A tervezők például idén kiemelt figyelmet szentelnek majd a meccskeresés várólistájának fejlesztésére. Mindezt pedig úgy próbálják majd elérni, hogy a várólista ideje és elérhetősége ne sérüljön. Ezen felül fontosnak tartották még azt is, hogy fejlesszék az átláthatóságot a ranked és a meccskeresés szisztémája körül. Az elkövetkező időszakban, a rangsorolt játékokért járó jutalmak rendszere is fejlődni fog. A készítők megpróbáltak olyan jutalmazást kialakítani, amely sokkal jobban tükrözi a ranked meccsekben töltött idő mennyiségét és minőségét.

Hamarosan itt: a meccskeresés fejlesztése

A bejegyzésben a célokat követően kitértek arra is, hogy melyek azok a fejlesztések, amik nemsokára már a játékban is benne lesznek. Elsőként a meccskeresés átalakítását választották, mivel már ők is tapasztaltak egyenetlenségeket a játékban. Velük is történt már olyan, hogy az első pillanattól kezdve azt érezték hátrányban vannak az ellenféllel szemben. Ez a két fejlesztés pedig, amelyről beszámoltak, remélhetőleg ezt az egész (igen súlyos) problémát meg fogja változtatni.

  • Autofill Balance - ahogyan azt már a szezon elején megtudhattuk, ez a változtatás megpróbálja egyensúlyban tartani az autofill játékosok mennyiségét a csapatokban.
  • Duo Balance - ezzel a frissítéssel pedig a duóban levő játékosok számát fogja egyensúlyban tartani a csapatokban.

Fejlesztés alatt: új és autofill játékosok változtatásai

Ebben a szekcióban a fejlesztők azokat a játékosokat próbálták megcélozni akik viszonylag újnak bizonyulnak a rangsorolt játékok tekintetében, vagy esetleg nincsen meghatározott pozíciójuk a meccskeresés során.

  • Az új fiók besorolása - amikor egy játékos életében először belép a rangsorolt mérkőzések világába jobb, hogy ha az egész játékstílusukat veszi figyelembe a rendszer. Ezzel könnyebben be lehet majd határolni a tudásszintjüket.
  • Autofill a pozíció alapján - ugyan a mostani rendszerben a játék az adott játékost nem méri össze minden pozícióval, de azzal mindenki tisztában van, hogy a pozíció szerinti profizmus kiemelkedő hatással van a játékra. Éppen ezért a rendszer megpróbálta eddig egyensúlyban tartani a csapatban szereplő autofillek számát a játékban, azonban ezzel a fejlesztéssel azt is szeretnék majd kiegyenlíteni, hogy mely pozíciókba kerültek autofill játékosok.

2020 második fele és az előszezon

A hivatalos közlemény végén abba is beleleshettek az érdeklődők, hogy milyen változtatásokra lehet számítani az idei év második felében illetve az előszezonban. Az első és talán a legtöbb játékos által várt fejlesztéssel a készítők megpróbálják majd jobban kordában tartani azokat a játékosokat, akik rossz, bomlasztó magatartást tanúsítanak a mérkőzések során. Ebbe beletartozik az AFK, a szándékos öngyilkosság, a zaklatás és még sorolhatnánk. A fejlesztők a rendszer bevezetését követően ezeket tudják sokkal effektívebben kiszűrni, illetve azoknak a játékosoknak, akik jelentették az esetet, sűrűbb visszajelzést biztosítani. A másik újítás a játékosok rangja és meccskeresési pontszám közötti nagy szakadékot fogja érinteni, mivel most ez a rendszer teljesen érthetetlenül működik legalábbis a legtöbb ember számára. A fejlesztők éppen ezerért szeretnék letisztázni a különböző osztályoka,t illetve tágabb betekintést biztosítani a rangsorolás mögött meghúzódó folyamatokba, ezzel is felvéve a harcot az összefüggéstelen rendszerrel szemben.

A rangsorolt mérkőzéseket kedvelő, mégis nehezen fejlődő játékosokat is szeretné segíteni a Riot Games, méghozzá a feljutási rendszer átdolgozásával. Egyelőre ugyan még csak a vizsgálatokat kezdték meg ezzel kapcsolatban és próbálják beazonosítani, hogy mik azok a tényezők amelyek nehezítik a játékosok számára a feljutást, azonban hamarosan erről is többet fogunk tudni. Végül, de nem utolsó sorban az év utolsó részében a rugalmas várólista és rendszerezése fog górcső alá fog kerülni a fejlesztőknél. A legnagyobb probléma egyelőre még mindig az, hogy nem tudják meghatározni a rugalmas várólista milyenségét, az csak úgy lebeg valahol az éterben. A fejlesztők célja a meccskeresési formával átalakítása után elsősorban az lesz, hogy egyszerűbb legyen majd barátokkal játszani illetve a játék versenyszekciójába is szeretnék majd bevonni.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Közvetítések