Szó szerint aludt élő adásban a streamer, ennyit keresett vele

Szó szerint aludt élő adásban a streamer, ennyit keresett vele

Egyeseknek hónapokat kell gürcölni, másnak elég csak elaludni streamen ekkora összegért.

World of Warcraft közvetítésekkel kezdte Twitch karrierjét Mizkif, de hamar rájött, hogy sokkal jobban jár, ha inkább a közösséget építi. A Marbles on Stream meghozta neki a sikert, pillanatok alatt az egyik legnézettebb variety és chatting közvetítő lett belőle a világ legnépszerűbb streaming platformján. Legutóbbi adásában maximalizálta a hozamot, ugyanis úgy termelt magának bevételt, hogy közben egyetlen ujját sem kellet megmozdítania. Ezt most szó szerint értsétek, ugyanis Mizkif azt közvetítette nézőinek, hogy alszik. Csendben szunyókált, miközben záporoztak a támogatások és az új subok.

Természetesen a chat mindent megtett, hogy ne legyen édes álmai kedvenc streamerüknek, még John Cena is megjelent egy rövid időre. Miután végzett a 6 órás szundijával Mizkif, felkelt és odaült a gép elé, hogy megnézze mi is történt az átaludt időben. A kíváncsi tömeg meggyőzte arról, hogy mutassa meg az élő adásban, mennyi donationt is kapott az alvás alatt.

Az amerikai srác 5594 dollárral gazdagodott, ami közel 1,7 millió forintot jelent. Nem rossz órabér, de Mizkif nem tartotta meg az egész összeget magának. A nézők között kisorsolt egyet, aki Nintendo Switchcsel gazdagodott. Ha levonjátok az 1,7 millióból a nagyjából 150 000 forintot, amibe jelenleg egy full-extrás Switch kerül, a maradék akkor is ott marad a streamer számláján.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Te szoktál donationt küldeni a streamereknek?

  • 21 %
  • 23 %
  • 41 %
  • 15 %
Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések