Irányítót keres a V4 FSF győztes MAD Lions - HUNDEN átadja a stafétát

Irányítót keres a V4 FSF győztes MAD Lions - HUNDEN átadja a stafétát

Az aktív versenyzéstől elköszönt, de a MAD Lions-tól nem.

Túlzás nélkül mondhatom, hogy a tavalyi V4 Future Sports Festival óta meg van táltosodva a MAD Lions csapata. Akkor még a Tricked színeiben nyerték meg a versenyt, miután a döntőben a Virtus.pro csapatát is maguk mögé tudták utasítani.

Azóta napról napra fejlődnek, mára eljutottak a HLTV ranglista 11. helyéig és odáig, hogy már a legnagyobb versenyeken is láthatjuk őket játszani. Legutóbb az IEM Katowice eseményen tűnt fel a dán csapat, ahol elverték az "új" Virtus.pro-t, de kikaptak az Evil Geniuses és a mousesports játékosaitól.

Másfél nap múlva kezdődik az ESL One: Rio európai Minorjának zárt selejtezője, ahová meghívást kapott a MAD Lions és a FLASHPOINT hamarosan induló első szezonjában is ott lesznek. Igaz, némileg megváltozott felállással. A csapat tegnap jelentette be, hogy HUNDEN elköszönt az irányítói szereptől, helyére új játékost keresnek.
Sokáig úgy tűnt, hogy a dán irányítót egyszerűen kirakták, de később kiderült, hogy nem ez az igazság. HUNDEN saját beleegyezéssel, a vezetőséggel folytatott tárgyalások után lépett hátra a versenyzéstől, hiszen a továbbiakban a szervezeten belül tölt majd be valamilyen menedzseri tisztséget.
A MAD Lions új játékosáról még nincsenek biztos információk, de dán források szerint a Heroicot is megjárt Asger "AcilioN" Larsen  a kiszemeltjük.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!