A Half-Life: Alyx lehet a VR játékok új királya, és már alig várják a játékosok a megjelenését!

Alyx Vince visszatér és egy olyan kalandra hív minket, amit garantáltan sosem felejtünk el.

Habár sokan nem voltak maradéktalanul elragadtatva az új Valve bejelentésen, mára egyre nagyobb lázban tartja a közösséget a Half-Life: Alyx létezése és érkezése. Nem egy valódi folytatásként kell rágondolni, mivel nem kapta meg a mindenki által várt harmadik számozást a VR epizód. A napokban nagyon sok információ látott napvilágot, kiderült mikor vásárolható meg, mennyi idő kell a végigjátszásához, mely karakterek térnek vissza, de sok egyéb érdekességet is felfedtek.

Megjelenés

A Half-Life: Alyx még ebben az évben, pontosabban március 23-án válik elérhetővé. A megvásárlásához 60 dollárt, vagyis nagyjából 18 ezer forintot kell kicsengetnünk. Egyelőre csak azok játszhatnak majd vele, akik beszereztek egy VR Index headsetet.

Gameplay

A sztori szerint az első és a második rész közötti időszakban járunk, de még mielőtt a valódi részletekre rátérnénk, találtok itt három videót, amelyben néhány percen keresztül átélhetitek mire számíthattok az Alyx kapcsán. Nem lesz akciómentes az egyszer biztos, és emellett egy remek hangulatot árasztó játékról beszélhetünk az itt látott élmény alapján. Összességében egy pisztollyal kezdünk, aminek a használata nem tűnik bonyolultnak, további fegyverekről viszont egyelőre nem tudunk, ez meglepetés lesz tehát. A szörnyek jól néznek ki, de annyira nem tűnnek félelmetesnek, talán ha rajtunk lenne a szemüveg már nem ezt írnánk. Mindenesetre bármikor bárhonnan ránk törhetnek, ezért nem árt majd a hátunk mögé is figyelni. A grafikára nem lehet panasz, szenzációsan jól néz ki, VR headsettel a fején pedig egyértelműen azt érezheti, hogy egy új világba csöppent. Egy alkalommal feltűnik még a fegyverünk fejlesztésének a lehetősége is, már a pisztolyra is rakhatunk irányzékot (sight), de más egyébbel is felturbózhatjuk. Minden stukker egykezes lesz a játékban, de a másik kezünkkel megtámaszthatjuk majd lövés közben őket. Erre azért volt szükség, mert szerették volna a készítők, ha az egyik keze a játékosoknak mindig szabadon marad a felfedezés szempontjából, illetve akad majd bőven másféle tárgy is, amit használhatunk - mint például a gravitációs kesztyű, gránátok vagy zseblámpa.

Utunk során rádiókapcsolatban leszünk egy diszpécserrel, valamint számtalan cuccot felvehetünk, amik között életerő visszatöltésére is alkalmas tárgyakat is találunk. A szörnyeket a szimplán fejbelövésen túl megannyi módon likvidálhatjuk, gondolok itt a gázpalackok felrobbantására például. A mozgást még sokan furcsának találhatják, de nem kell megijedni, négy opció közül választhatunk majd.

  • Blink: Az adott helyre teleportálunk egy áttűnés elválasztásával (ez a sárga csizmás megoldás látható a videókban is)
  • Shift:  Gyors előremozgással "teleportálunk" az adott helyre
  • Continuous: A fejünk irányában mozgunk folyamatosan
  • Continuous Hand: A kezünk határozza meg mozgásunk irányát

Jobb, ha semmi sem kerüli el a figyelmünket, mert egy műanyag vödör kiborítása is hasznos dolgokat rejthet számunkra. Hősünk végre hangot is kapott, szóval nem kell meglepődni, amikor karakterünk verbálisan is reagál az őt ért megszólításokra. Alyxot a HL2-ben Merle Dandridge személyesítette meg, de a rá kihegyezett sztoriban egy fiatalabb énje jelenik meg és emiatt új színész kölcsönzi neki a hangját. A történet előrehaladtával találkozunk még jó néhány visszatérő figurába belebotlunk. Elsőként említenénk meg G-Man-t, hiszen a misztikus személy jelenléte nélkül nem nagyon képzelhető el a HL világa. A Vortigaunts Alienek megjelenése is garantált, de Alxy édesapjának is jut szerep az új epizódban. Sajnálatos módon az eredeti szinkronhangja 2017-ben elhunyt, ezért új személyt kellett találni, aki életre kelti őt. 

Gameplay video 1

Gameplay video 2

Gameplay video 3

Talán meglepő, talán nem, de hosszú idő után ez a játék a Valve legnagyobb projektje. Nagyon régóta nem dolgozott a fejlesztő brigád egyjátékos, amolyan sztorimódra fókuszáló címen. 

"A Half-Life: Alxy a csapat legnagyobb volumenű alkotása az elmúlt éveket figyelembe véve. A fejlesztők harmada, akik a mostani játékon dolgoznak, már a korábbi részeknél is tevékenyen részt vettek a munkálatokban. Kellettek azonban új ötletek és perspektívák, ezért jó néhány személyt felvettük a Firewatch alkotói közül is és bizony nagyon sokat segítettek." - osztotta meg gondolatait Greg Coomer dizájner.

Sokakban egyébként már biztosan felmerült a kérdés, hogy milyen vas kellhet a játék futtatásához. A Valve közzétette a Half-Life: Alyx tech konfigurációját.

Minimum:

  • OS: Windows 10
  • Processzor: Core i5-7500 / Ryzen 5 160
  • Memória: 12 GB RAM
  • VGA: GTX 1060 / RX 580 - 6GB VRAM

Az újabb látogatásunk City 17-ben nem lesz rövid életű, legalábbis az alkotók elmondása szerint, ha egy kicsit is jobban elbíbelődünk a környezettel, akkor akár 20 órás játékidővel is számolhatunk. Ez pedig valljuk be nem mondható kevésnek egy VR játékhoz képest. A Valve-idő mindig sokat nyom a latba, hiszen nem sűrűn készülnek el időre egy játékkal, frissítéssel vagy tartalommal, de most nagyon úgy tűnik március 23-án tényleg akcióba lendülhetünk.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!