Mert a konzolos PUBG-ben is remekelnek a Magyar csapatok - Interjú Hungarian Xbox Heroes csapatvezetőjével

Mert a konzolos PUBG-ben is remekelnek a Magyar csapatok - Interjú Hungarian Xbox Heroes csapatvezetőjével

Kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a Magyar PUBG csapatok az európai ladderen.

A Hungarian Xbox Heroes csapata sokaknak ismerősen csenghet, akik a konzolos világban jártasok. Akinek mégsem, azoknak itt egy kis ízelítő.

A csapat vezetőjével Horváth „ ChiMaster” Viktorral beszélgettünk.

Mióta létezik a szervezet és hogyan jöttetek össze?

Több éve kezdtünk el együtt játszani eleinte csak hobbi szinten, mostanra már ott vagyunk minden konzolos versenyen és az ESL által rendezett nyílt bajnokságokon. A csapat egy része még a Battlefield 1 közösségben kovácsolódott össze, de többen jöttek a PUBG közösségből is. Sok időt és energiát fordítottunk egymás megismerésére és végül kialakult egy jól együtt működő társaság.

Hány tagot számláltok, és milyen játékokkal játszotok?

Jelenleg tízen vagyunk a csapatban, de mivel a PUBG egy 4 emberes squad játék ezért, két alcsapatra rendeződtünk. A fő csapatunkat 15. helyen rangsorolják az ESL ranglistán a kb. 100 csapat közül, ami szerintem remek eredmény, figyelembe véve azt, hogy mindenkinek van foglalkozása, munkahelye, családja. A csapat nagy része csak a PUBG-vel játszik a szabadidejében, más játékokat is ki szoktunk próbálni, ha van egy új megjelenés, mint például a Call of Duty, de minden esetben eddig visszakanyarodtunk a PUBG-hez, mert nincs még egy ilyen izgalmas csapatjáték szerintünk.

Versenyekről mesélj egy keveset, milyen eredményeket hoztatok a szezonban?

Sajnos nem olyan nagy a közösség, mint például PC-n, de nagyon örülünk neki, hogy egyre jobban fejlődik és nagyobbra nő a community. Minden vasárnap indulunk az ESL nyílt squad bajnokságán, a tabella állása szerint a legjobb konzolos magyar csapat vagyunk, aminek nagyon örülök. Hétfőn, kedden német „testvéreink” által szervezett bajnokságokon szoktunk indulni. Szerdánként pedig Sárosi „sqauri” Ádám tagunk ötlete alapján, saját kupát rendezünk az Xbox-os csapatoknak. A kupa nagyon népszerű, ez is azt mutatja, hogy megérett a konzolos társadalom a nagyobb versenyekre és megmérettetésekre.

Milyen országok vannak meg jelen az európai versenyeken?

A legnagyobb konzolos élet szerintem az Európai országok közül Németországban van. Utánuk viszont a Magyar közösség jön, amire jó lenne egy kis hangsúlyt fektetni a szervezők részéről. Ezen kívül sok az angol és a lengyel, orosz játékos, akik szintén ügyesen és megjegyezzük a nevüket. Azonban akit érdekel az megtekintheti az ESL ranglistát és láthatja, hogy a németek járnak az élen, és azt is, hogy egy vasárnapi nyílt bajnokságon a 32 nevező csapatból 8-10 mindig magyar! Ezek igen nagy számok véleményem szerint.

Milyen terveitek vannak a jövőt illetően?

A jövőben szeretnénk minél többet fejlődni és teljesíteni a nyílt bajnokságokon. Jó lenne, ha az ESL is jobban nyitna a konzolos társadalom felé, és még több versenyen lehetne elindulni, mert van rá érdeklődés. Szeretnénk találni egy magyar streamert, aki minden szerdán közvetítené a HxH kupákat, eddig egy német csapat tagja vállalta a közvetítéseket, de szeretnénk, ha magyar nyelven is megvalósulna a dolog. Hosszú távon pedig nyilván az, hogy befogadja a nemzetközi e-sport szakma is a konzolos játékok versenyeit és nagy magyar, illetve külföldi bajnokságokon tudjunk indulni, mint kategória.

Milyen a konzolos PUBG? Milyen kontrollerrel versenyezni?

Eleinte nagyon gyerekcipőben járt a konzolos változat, de mára kezdi kiforrni magát és egy hét késéssel megkapunk minden fontos frissítést a PC-sek után. A custom game kicsit még kezdetleges, de elég ahhoz, hogy bajnokságokat lehessen rajta szervezni. A fejlesztők ígérték, hogy a custom game-ben is bejön a cross-platform és a Playstation-ösökkel is lehet együtt és egymás ellen versenyezni. Mi ezt már nagyon várjuk, mert, ahogy tudom ott is igen nagy a játékos bázis, de alig van verseny! A versenyzéshez elengedhetetlen szerintem az Xbox One X konzol és egy külső SSD meghajtó a kifagyások elkerülése érdekében. Régebben alap kontrollerrel játszottunk, de egyre többen a csapatból már az ELITE Series II. irányítóra esküsznek.

Köszönjük szépen a rendelkezésre állást és sok sikert kívánunk a továbbiakban!

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!