"Örülünk, hogy a befektetett munka nem vész el!" - E-sport Anyu, 28. rész

Megszólalt Fleav édesanyja a Budapest Five-ból való kiválás és az átigazolás kapcsán.

Igaz, hogy valamilyen szinten számítottunk rá, mégis hideg zuhanyként ért, amikor február végén a fiúk hirtelen felálltak. Bátor lépésnek tartottam, mert a szezon elején jártunk, ilyenkor nem jellemző az átigazolás, és nem volt különösebb ajánlatuk sem. De úgy tűnik az idő őket igazolta. Megnyugodtál egy kicsit, amikor a tegnap a Tenerife Titans bejelentette, hogy leszerződteti Levit?

Engem is teljesen letaglózott a hír. Sokáig hittem abban, hogy a szponzorok megtesznek mindent annak érdekében, hogy ez a jó kis csapat ne bomoljon, mert igazából nagy teher volt a fiúkon azzal, hogy rájuk bízták a csapattagok kiválasztását. A tegnapi bejelentés után valóban megnyugodtam, hogy a rengeteg munka mégsem ment kárba, hiszen rövid időn belül Levente is talált egy csapatot, ahol szívesen fogadják tudását, tapasztalatait és kitartását.

A HLTV-n úgy látom, hogy egy spanyol csapatról van szó, ami négy belga és egy macedón játékossal működött, és Levi most a macedón fiút váltja. Hogyan került velük kapcsolatba és milyen szerepet szánnak Levinek?   

Levente mostanában sokat forgolódott az FPLC-ben és onnan ismeri Stev0se-t. Látta, hogy a csapatnak nincs fix ötödik játékosa, úgyhogy felvette vele a kapcsolatot. Próbajátékot játszottak, ami jól ment, és leszerződtették. A carry szerepét szánják Levinek.

Tegnap Gabesson már streamelte is a kvalijukat egy lengyel versenyre. Hol láthatjuk majd legközelebb a csapatot?

Egy neves spanyol ligában követhetjük majd a menetelésüket, az LVP–ben. A különböző social média felületeken majd meg lesznek osztva az elérhetőségek is.

Elindult a K&H MNEB 2. fordulója is, túl vagyunk az első Volgare meccsen, ahol mixként is nagyon erősek voltak. Újra tudunk a „népies triásznak” szurkolni!

Ennek nagyon örülök, hogy újra együtt játszanak. Teljes szívemből szurkolok nekik, hogy ami nem sikerült a múltban az most teljesüljön. Gyertek Ti is szurkolni!

Egyébként E-sport Anyu és Fleav édesanyja már jól ismerik egymást, korábban az E-Mánia adásában beszéltek arról, hogy milyen e-sportolókat nevelni. 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted FLEAV megtalálja a számításait?

  • 67 %
  • 33 %

Közvetítések