Óriási siker lett a CoD: Warzone ingyenes játékmód az első 24 órában!

A kiadás első napján 6 millióan nyüstölték a bárki számára ingyenesen elérhető a Call of Duty: Warzone-t.

Nem sűrűn játszanak ennyien egy Battle Royale játékkal, éppen ezért is büszke ennyire az elért eredményre az Activision. Twitteren tették közzé, hogy az első 24 órában egyidejűleg 6 millió játékos tolta a Warzone-t, és ezt bizony alaposan megünnepelték.

Ebből kiindulni és hosszú távra tervezni még azért nem feltétlenül szabad, mert korántsem biztos, hogy képes átvenni a vezető Battle Royale szerepet, esetleg beverekednie magát a műfaj legkedveltebb játékai közé. A Fortnite, a PUBG és az Apex is méltó kihívója lesz a következő hetekben és hónapokban. Ráadásul a CoD mobil verziójával is valószínűleg összehasonlítják majd a statisztikák alapján, hiszen az ősszel egy hét alatt 100 millió letöltést hozott össze, amivel minden idők legnagyobb mobilos játék startját produkálta.

A számok tengerén evezve rögtön látható mit is jelent ez a kimutatás. Az Apex az első 24 órában például 2,5 millió játékost vonzott még 2019 februárjában, és 10 milliót három nap alatt. Kérdés, hogy meddig tart ez a lelkesedés, mert a visszajelzések elég vegyesek. Sokaknak nagyon bejön a 150 fős Battle Royale, viszont bőven akadnak olyanok is, akik néhány meccs után gyorsan megszabadultak tőle. Az első hónap mindenképp mérvadó lesz, és kirajzolódik majd, hogy hosszútávon számolni kell-e ezzel az alkotással a piacon vagy feledésbe merül.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Te kipróbáltad már a játékot?

  • 46 %
  • 46 %
  • 8 %