Bill Gates elhagyta a Microsoft vezetőségét, más dologra akar fókuszálni

Bill Gates elhagyta a Microsoft vezetőségét, más dologra akar fókuszálni

A világ egyik legnagyobb koponyája hosszú évtizedek után teljesen kilép a Microsoft vezetőségéből.

Bill Gateset valószínűleg nem sok embernek kell bemutatni, hogyha használsz valamilyen számítógépet, vagy konzolt, akkor igen nagy esély van arra, hogy Bill Gates cégének, a Microsoftnak a szoftvere fut rajta. A Microsoftot 1975-ben alapította a ma már 64 éves Bill Gates üzlettársával, Paul Allennel közösen, operációs rendszerivel pedig forradalmasította a számítógépek fejlődését. Idővel konzolokat is elkezdtek gyártani, így jött létre az Xbox.
Bill Gates 2008-ig volt a Microsoft vezérigazgatója, ám utána is még az igazgatóság elnökeként szerves része volt a cégnek. 2014 után már csak bizottsági tag volt, nemrég pedig bejelentette, hogy ezt a feladatkörét is otthagyja, ugyanis nagyobb hangsúlyt szeretne fektetni a jótékonysági programjainak. Feleségével, Melindaval közösen működtetik a Gates Foundation nevű jótékonysági szervezetet, a koronavírusra való tekintettel pedig még több energiát szeretnének beletenni. Bill azonban egy picit még így is a Microsoft része marad, a jelenlegi vezérigazgatót Satya Nadellát továbbra is ellátja majd tanácsokkal.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Üzlet - Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni (x)

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van, ezért az Apple Pay felhasználói is egyre gyakrabban válnak csalók célpontjává.

Üzlet - Hogyan válasszunk kényelmes gyerekcipőt?

A gyermekek lábbelijének választása sokszor nehézséget okozhat a szülők számára. A kicsik lábának fejlődése rendkívül fontos, így a cipő kiválasztásánál a kényelem, a méret és a tartósság a fő szempontok. Hogyan találhatjuk meg azt a lábbelit, ami helyes tartást és kényelmes lépést biztosít számukra?

Üzlet - Így válasszon nedves törlőkendőt: apró eszköz, nagy különbségek

A mindennapi higiénia ma már elképzelhetetlen praktikus, gyors megoldások nélkül. A nedves törlőkendők pontosan ezt a szerepet töltik be: egyszerűen használhatók, azonnali tisztaságérzetet adnak és szinte minden területen jelen vannak az irodáktól kezdve az egészségügyön át egészen a vendéglátásig. Mégis, kevesen gondolnak bele abba, hogy nem minden törlőkendő egyforma.

Üzlet - A perui kávé titka: hosszú út a csúcsra

Peru kávékultúrája számos érdekességet hordoz. Az európai kávérajongók számára nem újdonság, hogy a világ egyik legjobb minőségű kávéja az Andok hegyeiben terem. A kávétermesztés már az 1700-as években elkezdődött, amikor az Arabica növény meghonosodott a spanyol gyarmatokon. Az azóta eltelt évszázadok során a perui kávé komoly hírnevet szerzett a globális kávépiacon.

Közvetítések