Új Trait Alexander-Arnold kártyáján, amely felbőszítette a Barca rajongókat

A Liverpool hátvédje még 2019. májusában lepte meg a katalánokat egy szögletet követően, és most emiatt frissítette az EA a lapját.

Alexander-Arnold Team of the Year lapja egyébként alapból elég varázslatosra sikeredett, így hamar közkedveltté vált a játékosok körében. Már akinek van lehetősége megvásárolnia persze, jelenleg 900 ezernél is többért árulják mindkét konzolon. Egyébként a Bajnokok Ligája győztes Liverpoolból rajta kívül még Sadio Mané, Virgil van Dijk, Andy Robertson és Alisson Becker kapott helyet az év legjobbjai között, nem véletlenül.

Mindenesetre most egy olyan új Trait került a lapjára, ami leginkább a Barcelona szurkolóknál okozott zúgolódást. A statjait tekintve az egyik legjobb védőről beszélhetünk a játékban. Nem elég, hogy gyors, de a fizikuma is kiváló, valamint jól védekezik és a labdával is jó viszonyban van. És most még ez is, bár ez nem tesz hozzá a játékoshoz igazából.

Egy különös "hiányosságát" pótolta az EA Sports, miután felvértezték az Early Crosser tulajdonsággal. Ez rögtön zúgolódást váltott ki a Barcelona drukkerek körében. Sokan még élénken emlékeznek a 2019-ben, Liverpoolban lejátszott Bajnokok Ligája elődöntő visszavágójára, ahova a katalánok 3:0-ás előnnyel utaztak. A 79. percben Alexander-Arnold észrevett egy lehetőséget, miközben a szögletnél még csak épp rendeződni próbáltak a gránátvöröskékek védői, az angol fiatalember viszont bejátszotta Originek a labdát, aki gólt szerzett belőle. Ezzel megfordították a párharc állását és döntőbe jutottak, amit aztán később meg is nyertek a Tottenham ellen 2:0-ára. Ezt az élményt, legyen szó a győztes vagy vesztes oldalról valószínűleg sokáig nem felejtik a rajongók, és a futball történelemkönyvébe is beírta magát ezzel Alexander-Arnold.

Az Early Crosser nagyjából annyit takar egyébként, hogy az MI irányította játékos esetében hamarabb próbál meg keresztlabdákat adni vagy beívelni. A FIFA20-ban van pár nagy név még, akik ilyen jellemzővel rendelkeznek: Kevin De Bruyne, Azpilicueta és Aleksandar Kolarov.

Maga a labdarúgó is űzi az Ultimate Team játékmódot, és a legutóbb, mikor kiderült a FUT csapata, nem is volt rossz kezdője. Bár azóta biztosan fejlesztett már a csapatán. Mindenesetre most még egy tulajdonsággal bővült a repertoárja, hogy virtuális mása hű legyen a valódi személyiségéhez.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!