A K&H MNEB CS:GO ligájának eddigi legnagyobb győzelmét aratták gabessonék!

A Salamandert megszorongatta a GIWU, a Genesis ellen viszont csúnyán elvéreztek.

Hatodik hete lövik töretlenül a fejeseket a K&H MNEB CS:GO csapatai, ki több, ki kevesebb sikerrel. Talán ma jöttek össze az eddigi legizgalmasabb párosítások, ráadásul ma is maratoni meccsnapot tartottunk, hiszen a múlthéten elmaradt Salamander vs GIWU összecsapást is bepótoltuk. Nézzük sikerült-e bárkinek meglepnie a HLTV ranglista 60. helyét elfoglaló Salamandert és, hogy milyen eredmények születtek a többi mérkőzésen.

Salamander vs GIWU

Kitiltott pályák: Inferno (Salamander), Nuke (GIWU), Dust2 (Salamander), Train (GIWU), Vertigo (Salamander), Mirage (GIWU)

Az Eddigi 5 forduló után két dolog biztos. Az egyik, hogy a WiLD soha többé nem választja Vertigot a másik pedig, hogy a Salamander veretlenül zárja a napot. Eddig egyetlen csapatnak sem sikerült még csak megszorongatnia sem torzsiékat és a papírforma alapján a GIWU-nak sem sok esélye volt erre.

Ezúttal nem hazudtak a statisztikák, a Salamander őrületes tempóban vágott neki a mérkőzésnek. Az előnyösebb CT oldalon viszont a GIWU sem volt rest, szépen lőtték a frageket és ez meg is hozta a gyümölcsét. Mintha nem találta volna önmagát a Salamander, coolio jelenléte például nagyon hiányzott a meccsről.

8-7-es GIWU vezetéssel zárult a félidő, végre volt egy csapat, akinek sikerült visszalőnie a Salamander játékosait. Támadóként sajnos már sokkal kevesebb babér termett a GIWU-nak. Boditoék védelmén alig tudtak áthatolni, miközben a CT-k magabiztosan építették a bankjukat és gyűjtötték a köröket. Megnyerni nem tudta a meccset a God Is With Us csapata, de ők játszották az eddigi legszorosabb meccset a Salamander ellen, akik 16-10-re nyerték meg ezt a küzdelmet.

Budapest Five vs WiLD MultiGaming

Kitiltott pályák: Mirage (BP5), Nuke (WiLD), Dust2 (BP5), Train (WiLD), Overpass (BP5), Vertigo (WiLD)

Két Nuke-ot és három Infernot játszott eddig a BP5 és a szurkolók legnagyobb bánatára egyik sem működött igazán jól. 4 vereséggel és 1 győzelemmel álltak a tabella utolsó előtti helyén a mérkőzést megelőzően. A WiLD ellen pedig minden tudásukat be kellett vetniük, hiszen hussaRék a rossz kezdés után minden meccsüket behúzták.

A pálya ezúttal is Inferno volt és az eredmény sem különbözött sokban az eddigiektől. A késkört most is a papíron gyengébb csapat nyerte, övék volt a térfél választás luxusa, de ez a GIWU-nak sem hozott sok sikert az előző meccsen. Sebiéknél más volt a helyzet, legalábbis az első félidő alapján. Nagyon lassú, már-már Na'Vis támadó köröket játszottak, ami a legtöbbször működött is.

9-6-tal fordultak a csapatok és a lassú BP5 körök után jöhettek az annál gyorsabb WiLD támadások. Jöttek is és működtek is. A megnyert pisztolykörnek hála hamar kiegyenlített a WiLD. Nem voltak túlbonyolítva a vadak körei, néha terelgetett, elfoglalták a pálya egyes részeit, keresték a nyitókat, de aztán hamar elkötelezték magukat a lerakók gyors betámadása mellett.

Egy perc környékén mindig berobbantak, nagyon jók voltak a flashek és a támadó gránátokkal is tisztes sebzést tudtak kiosztani. Elhúzni viszont sokáig nem tudtak a BP5 mellett, sebességet váltottak és sokkal taktikusabb, lassabb köröket játszottak, míg a BP5 sokkal erősebb védelmet tudott felállítani. Végig fej-fej mellett haladtak az utolsó körökben viszont rendre a WiLD nyerte a párharcokat. Végül 16-13-ra nyerte meg a meccset a WiLD MultiGaming csapata.

KmK vs Salamander

Kitiltott pályák: Nuke (KmK), Inferno (Salamander), Vertigo (KmK), Dust2 (Salamander), Train (KmK), Overpass (Salamander)

Múlthéten dupla győzelmet szerzett a KmK, most viszont nem volt könnyű dolguk a Salamanderrel szemben. Irdatlan tempóban kezdte meg a meccset a Sala, határozottan és precízen támadtak. Pár perc után máris 8 körös előnyben találták magukat és a félidő végéhez közeledve sem volt több esélye a KmK-nak. 

Egyszerűen más szinten játszott a Salamander, hiába került néha emberelőnybe a KmK még azokat is meg tudták fordítani boditoék. Egészen elképesztő volt torzsiék fölénye, mint kés a vajon, úgy hatoltak át a KmK védelmén. Végül két tisztelet kört behúzott a KmK, de a meccset a Salamander nyerte meg, 16-2-es végeredménnyel.

Békéscsabai E-sport Egyesület vs LvLUP Esport

Kitiltott pályák: Overpass (BEE), Dust2 (LvLUP), Train (BEE), Mirage (LvLUP), Nuke (BEE), Vertigo (LvLUP)

Hasonlóan a BP5 csapatához, az LvLUP is csak egyetlen győzelmet szerzett eddig. Bár sokan alulbecsülik őket, talán a BEE ellen volt most a legnagyobb esélyük, hogy megduplázzák nyertes meccseik számát. Ebbe viszont még a Békéscsabai E-sport Egyesület játékosainak is volt beleszólása.

Inferno CT oldalról a BEE kezdte jobban a meccset, de nem tartott sokáig a vezetésük. Ahogy a BP5 és a WiLD úgy a BEE és az LvLUP is fej-fej mellett haladt. Legtöbbször a lassú támadásokat preferálták zancuék, de ez sokszor azt eredményezte, hogy a megcsappant létszámú CT-k által megszállt lerakóra mentek be. Vagyis csak mentek volna, mivel a BEE védelme a meccs 5-6. köre után elkezdett működni.

9-6 félidő után folytathatta a Békéscsabai E-sport Egyesület a pontgyűjtést. Rá is kapcsoltak rendesen, futószalagon gyártották a fejeseket, folyamatosan rést ütöttek az LvLUP védelmén. Egyedül az agresszív CT védelem vezetett sikerre, olyannyira, hogy először 12-12-ig jött vissza az LvLUP, majd 16-13-ra meg is nyerték a meccset. Nagyon jól kezdett a BEE, most is megmutatták, hogy van bennük erő, de a végső körökben szétestek ezt pedig nem engedhetik meg maguknak, ha tovább akarnak jutni a K&H MNEB CS:GO ligájának alapszakaszából.

GIWU vs Genesis Gaming

Kitiltott pályák: Nuke (GIWU), Overpass (Genesis), Train (GIWU), Inferno (Genesis), Vertigo (GIWU), Dust2 (Genesis)

Egy igazi veterán meccsel, öreg motoros játékosokkal zártuk az estét és a hatodik fordulót. Bár a fejekben a Genesis él az erősebb csapatként, a GIWU a nap első mérkőzésén meg tudta szorongatni a Salamandert is. Jól ismert játékosok, ráadásul egy jól ismert pályán, Mirage-on.

A bökők a Genesis kezekben voltak élesebbek, beválasztották maguk a védekező oldalra és el is kezdték gyűjteni a köröket. Ahogy azt szokta a népies triászt is sorai között tudó Genesis Gaming, irdatlan nagy erővel kezdte meg a meccset. Az sem segített a GIWU csapatán, hogy előnyös helyzetből is fölöslegesen néztek rá a Genesis játékosaira, buta hibák miatt estek el sok körben.

CT-ből persze sokkal kevésbé játszott agresszívan a Genesis, mint a Salamander T-ben, de az eredmény szinte ugyanaz volt. 8-0-nál már meg is nyerték a félidőt, előnyüket pedig még tovább növelték, 15-0-val zárták az első félidőt. A KmK-nak összejött a szépítés ekkora félidei vereség után, a GIWU-nak viszont nem. A Genesis Gaming 16-0-val beállította a végeredményt a meccsen, amivel egyébként rekordot is állítottak, hiszen senki nem tudott még ilyen fölényes győzelmet aratni a K&H MNEB keretein belül.

A K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság CS:GO ligája jövőhéten, április 16-án folytatódik!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!