A WiLD MultiGaming és a Budapest Five volt eredményes a K&H MNEB rövid hetedik fordulójában

A WiLD MultiGaming és a Budapest Five volt eredményes a K&H MNEB rövid hetedik fordulójában

Sajnos két csapat sem tudott kiállni ma este, így két meccset tartogatott a hetedik forduló.

A K&H MNEB CS:GO ligájának a hetedik hetéhez értünk. A Salamander eddigi parádés menetelésére számítani lehetett, de a BP5 vagy éppen az LvLUP gyengélkedésére már kevésbé. Lássuk, hogy a két hetes szünet előtti utolsó meccsnapon milyen eredményeket zártak a csapatok.

LvLUP Esport vs Budapest Five

Kitiltott pályák: Mirage (LvLUP), Overpass (BP5), Nuke (LvLUP), Train (BP5), Dust2 (LvLUP), Vertigo (BP5)

Az eddigi hat hét alatt egyik csapat sem ért el sok sikert, ez talán annak is betudható, hogy az esetek többségében mindig Infernon játszanak. Így volt ez a két ötös összecsapásán is, ezúttal pedig a BP5 kezdte jobban a pályát, méghozzá egy nagyon gyors körrel.

A későbbiekben viszont jöttek a szokásos sebi körök, a Na'Vi-féle támadások, amik egy ideig nem is igazán akartak működni. 1-4-ről fordította meg a meccset a BP5, különösen gbk kapcsolta rá a turbókat. Az első öt kör után teljesen szétesett az LvLUP védelme, így a BP5 egy magabiztos 11-4-es eredménnyel fordulhatott a második játékrészre.

Támadóként kellet felzárkóznia zancuéknak, ez pedig csak részben sikerült. 7-14-ig lőtték el magukat, de bankot nem sikerült építeniük í legrosszabbkor jött eco után pedig meccsponthoz jutott a BP5. Nem is vártak sokat gbkék, azonnal győzelemre váltották a pontot és magabiztos, erős meccset zártak az LvLUP ellen, 16-7-re nyert a Budapest Five.

WiLD MultiGaming vs God Is With Us

Kitiltott pályák: Dust2 (WiLD), Nuke (GIWU), Vertigo (WiLD), Mirage (GIWU), Train (WiLD), Overpass (GIWU)

Múlthéten nagy "répázást" kapott a GIWU, a K&H MNEB legnagyobb vereségét szenvedték el a Genesis Gaming csapatából. Talán ez is betudható annak, hogy most próbáltak változtatni a srácok és szpeem helyett tömli játszott. A pályánk most is Inferno volt, a pisztolyok pedig a GIWU játékosok kezében sültek el jobban.

A force viszont ugyanúgy bejött a WiLD-nak, ahogy az előző meccsen az LvLUP-nak. A különbség az volt, hogy a vadak egész félidő alatt megtartották a vezetésüket. Nem volt gyengék a GIWU támadások, sokszor élesíteni is tudták a bombát, de a retakeben szinte mindig a WiLD volt erősebb.

Kilenc körös vezetéssel, 12-3-as részeredménnyel jött el a térfél csere. CT-ben azért bőven volt esélye a GIWU-nak a felzárkózásra, de az agresszív pisztolykör sem hozta meg a gyümölcsét védekezőként. A force kör már annál inkább, ha nehezen is, de V1CE végül hatástalanította a már csipogó C4-es bombát.

Megindult a GIWU felzárkózás, még ha nem is hibátlanul. 14-8-nál viszont hussaR lőtt egy olyan négyest ami nem csak a kört jelentette a vadak csapatának, de a meccset is. Innen már nem engedtek több kört a GIWU-nak és 16-8-cal megnyerték a mérkőzést.

KmK CS-GO vs Békéscsabai E-sport Egyesület és Salamander vs Genesis Gaming

Egy kicsit kurtára sikerült a hetedik forduló, mivel az este közepéhez érve két csapat sem tudott kiállni. A KmK játékosai technikai hibába ütköztek, míg a Genesis Gaming a DreamHack Masters Spring kvalifikáció miatt kényszerült visszamondani a mérkőzését. Az elmaradt meccsek valószínűleg pótlásra kerülnek majd, hiszen korábban is volt már ilyenre példa.

Addig is ne feledjétek, hogy K&H MNEB CS:GO ligájának csapatai most tartanak egy két hetes szünetet, aztán május 6-án folytatódik a verseny. Akkor már a visszavágókat játsszák majd és egy héten két fordulóval is jelentkezni fogunk!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!