"Hiányzott a játék, és most végre kipróbálhatom a streamelést is" - Mogács Dániel interjú

Egy hosszabb beszélgetésből megtudtuk milyen játékokat szeret, miért streamel, mit gondol az e-sportról és a jövőben néhány apróbb tervéről is beszámolt nekünk.

Mogács Dániel neve valószínűleg sokaknak ismerős, a népszerű humorista sokféleképpen örvendeztette már meg rajongóit az elmúlt évek során. Most a járvány ideje alatt másféle tartalomgyártásban is megmutatja magát, hiszen elindította saját Twitch csatornáját, ahol többféle játékkal igyekszik szórakoztatni a követőit. Rengetegen nézik például, ahogyan a The Witcher 3-ban Geraltként levadássza a legkülönfélébb szörnyeket, és közben a stílusos humorával fűszerezi meg a kalandokat. Nagy FIFA-sként újra belevágott a FIFA20 Ultimate Team módjába is, de a palettán még sok érdekességgel lehet majd találkozni. Az interjúban, amely inkább nevezhető már podcastnak, beszélgettünk vele a gamer múltjáról, és hogy milyen játékokat szeret. Továbbá kitértünk rá miként jött elő nála a streamerkedés ötlete. Hogyan sikerült azt megvalósítania, milyennek találja a nézőkkel való kommunikációt és az interakciókat. Szóba került még az e-sportok világa is, ugyanis határozott véleménye van a virtuális sportokról, viszont mivel egy kicsit jobban megismerkedett a videójátékok eme vonalával, gyökeresen megváltozott a látásmódja. Egy szó, mint száz, nagy hatással van az életére a gaming, így ebből a hosszabb és kötetlenebb párbeszédből sok érdekesség kiderült:

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!