Ma este a saját maguk által pénzelt csapat ellen játszik az MiBR

Ma este a saját maguk által pénzelt csapat ellen játszik az MiBR

Két év után eltörölné saját szabályát a Valve?

Meglehetősen furcsa párosítás kap ma szerepet az ESL One: Road to Rio észak-amerikai mezőnyében. A Yeah és az MiBR összecsapását akár brazil rangadónak is tekinthetnénk, de ettől sokkal érdekesebb dolgok állnak a háttérben.

2018-ban hozta be azt a szabályt a Valve, ami megtiltotta, hogy egymás ellen játszhasson két azonos érdekeltségű, azonos tulajdonossal rendelkező csapat. Akkoriban ez sokkal több együttest érintett mint gondolnánk, ugyanaz volt például az Astralis, a Heroic és a GODSENT tulajdonosa is. Most hasonló a helyzet a Yeah és az MiBR között, a meccset mégis lejátsszák.

A Yeah Gaming bár nagy múltra tekint vissza, 2018-ban lett újra életre hívva, méghozzá coldzera, a mostani MiBR játékos TACO, jelenlegi edzőjük dead és volt edzőjük, zews anyagi befektetésével. A cél a brazil CS:GO tehetségek kinevelése, és bár TACO-ék nem szólnak bele aktívan a csapat életébe, mégis társtulajdonosai annak.
Ettől függetlenül a meccs meg lesz tartva, ezt a Valve képviselője is megerősítette. Elmondása szerint az ESL One: Road to Rio kezdete előtt minden csapatnak ki kellett töltenie az esetleges pénzügyi érdekeltségekre vonatkozó űrlapot, amiket egyébként bárki megtekinthet, publikusan elérhető. 

A követelés pedig ennyi volt, mindenki írja alá a papírokat és azok legyenek szabadon hozzáférhetőek, bárki számára. Ez egyben azt is jelentené, hogy a Valve a későbbiekben eltörölné a 2018-ban hozott szabályát? Könnyen meglehet, ez pedig valószínűleg merőben átírhatná a csapatok életét, sőt, az Academy ötösök újbóli feléledését is jelenthetné.

Ne felejtsétek el, hogy ma is szurkolhattok az európai mezőny legjobbjainak. Délután 3 órától a Dignitas vs Heretics meccset, utána pedig a GODSENT és a G2 összecsapását követhetitek majd. Az élő adást IDE kattintva találjátok majd meg.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések