Újabb siker a Salamander neve mellett! - 40 ezer dolláros kupában játszhatnak torzsiék

Újabb siker a Salamander neve mellett! - 40 ezer dolláros kupában játszhatnak torzsiék

Könnyen lehet, hogy a Salamander olyan csapatok ellen bizonyíthat, mint a forZe, a Virtus.pro vagy a BIG.

A Home Sweet Home kupát is a jelenlegi egészségügyi helyzet hívta életre. A GRID, a Relog Media és a United Masters League mögött álló csapat legújabb online kupája nyolc héten keresztül tart, de mind a nyolc héten új kör kezdődik, vagyis egymás után 8 győztest hirdetnek.

A tervek között szerepel egy végső döntő is, ám erről eddig nem osztottak meg információkat a szervezők. Két hét lement az online kupából, olyan csapatok részvételével, mint a BIG, a North, a Virtus.pro, a Movistar Riders vagy éppen a forZe. Eddig minden csapat meghívást kapott a versenyre, a harmadik hétre viszont nyílt selejtezőket is kiírtak. Itt vágott neki a küzdelemnek a Salamander, hogy aztán egy maratoni, roppant szoros Bo3-as elődöntő után bejussanak a meghívást kapott csapatok mellé.

A selejtező első napján négy darab Bo1-es mérkőzést nyertek meg koryék. Az AIMCATS és a SINNERS csapatai után már olyan ellenfelekkel szemben, mint a már jól ismert Nexus vagy AVEZ. Ma reggel a legjobb nyolc közül folytatta a játékot a magyar ötös, első ellenfelük a Wygers volt, akiket Mirage-on győztek le, 16-10-es végeredménnyel.

Ezután már Bo3-ban kellet bizonyítaniuk, hiszen a legjobb négy csapat már a továbbjutásért játszott. Ellenfelüknek sikerült meglepnie torzsiékat, elhúzták előlük Traint. Már az első pálya is roppant szoros volt, Train sorsa csak hosszabbításban dőlt el (19-17). Szerencsére vissza tudtunk vágni. Hiába választotta Dust2-t saját pályájának a 100PINGGODS, erősebbek voltunk és bár ez a pálya is szoros végeredménnyel ért véget (16-13), jöhetett a mindent eldöntő Inferno.

Itt sem tudott egyik csapat sem túlságosan elhúzni a másik mellett. Szinte oda-vissza pattogtak a körök, de a pálya nagy részében a Salamander tudhatott magáénak egy-két körös vezetést. Végül 3 körös vezetéssel, 9-6-tal zártuk a félidőt, ráadásul úgy, hogy mi támadtunk, miután a 100PINGGODS tudta beválasztani magát CT-be, a nyertes késkör után.

Inferno és a meccs győztesei

Dust2-n nagyon nagy szerepe volt az 1v1 helyzeteknek, az egyéni megmozdulásoknak, Infernon viszont már sokkal inkább csapatként működött a Salamander. Bár sokszor estünk emberhátrányos helyzetbe, még ezeket is meg tudtuk fordítani. CT-ben erősebben kezdtünk ugyan, szépen zárkózott a 100PINGGODS. 11-10-nél kellett magunkhoz térnünk, folyamatosan jöttek fel a kazahok. 13-13-nál be is értek minket, a pisztolyok viszont nagyon sültek el a magyar kezekben. Vissza tudtuk venni a vezetést és innen már be is húztuk a pályát (16-14) és így a meccset is!

Ezzel a Salamander már biztos ott lesz a Home Sweet Home kupa harmadik hetében. A meghívott csapatokat egyelőre nem ismerjük, de az biztos, hogy ezúttal is 40 ezer dollár lesz az összdíjazás, ennek egy szeletéért játszhat majd a Salamander.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!