Legjobb deckek Legendig: A lényeg, hogy nerfelték a Demon Huntert

Kifejezetten jól érzi magát Illidan a nerfek ellenére.

A Hearthstone-ban tömegével jutnak el Legendig a kártyások, azonban az utolsó lökést csak egy igazán erős és jó pakli tudja megadni. Diamond 5 alatt kevesebb csillag kell ugyan, de az ellenfelek egyáltalán nem gyengültek, sőt mindenki mindenkinek a farkasa ebben a zónában. Az alábbi deckek mégis valahogyan megtalálták azokat a győzelmi százalékokat, amiknek köszönhetően az egyes szervereken befértek a legerősebb 10 változat közé.

Csak Ázsiában nem tudta megkoronázni saját magát a Tempo Demon Hunter, a többi szerveren 0,1%-kal, de elcsípte az első helyet. Az OTK és a Highlander változat már a múlté, a nerfek következtében csak egyetlen lista maradt életben. Valószínű a júniusban érkező új Solo Adventure-ig nem lesz már több buff és nerf a Standard metában, ezért érdemes megbarátkozni azzal, hogy a DH-k száma biztosan nem csökken majd azért, mert túl gyenge lenne a hős. A második helyezéseket a Highlander Hunter kaparintotta meg, de nagyszerűen teljesít az Egg Warrior és a Galakrond Secret Rogue is. Utóbbi Class kifejezetten jó helyzetben várhatja a folytatást, mivel Galakrond, the Nightamare mellé szinte bármit oda lehet illeszteni, akkor is működhet a deck. A Zoo Warlock, és a Highlander Mage kifejezetten jól szerepel versenyeken is, de a ladder élmezőnyével nem tudják felvenni a versenyt.

A Shaman, Druid és Priest nem fért fel egyik szerveren sem a top 10-es listára, ez is árulkodik arról, hogy mennyire nehéz helyzetben van a Blizzard, amikor szeretne életet lehelni Anduinba.

Tempo Demon Hunter

Deck kód: AAECAea5AwSKB8y6A8O8A9rGAw35rgOLugO9uwPXuwPEvAPgvAO6xgPHxgPZxgPXyAP3yAP5yAP+yAMA

Egg Warrior

Deck kód: AAECAQcE3q0DwLkD1LoD9LsDDRYckAPUBNQI0qUDvaYD9agD3KkD3a0DpLYDq7YDnLsDAA==

Highlander Hunter

Deck kód: AAECAR8eqAK1A8cDhwThBJcI2wnHnQP8owPkpAOmpQOEpwOKrQOLrQOOrQP5rgP7rwP8rwP+rwOHsAPnsAP/sAOCsQORsQPYsgOEtgOvtwODuQOiuQPtvgMAAA==

Galakrond Secret Rogue

Deck kód: AAECAaIHCLICiAeSlwPBrgPjtAPOuQPLwAP7xAMLtAGPlwP1pwO5rgP+rgOqrwPOrwOCsQPMuQPQuQO5vgMA

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Te melyik deckkel játszol mostanában?

  • 6 %
  • 6 %
  • 50 %
  • 22 %
  • 17 %