Első nyugati edzőként érkezik az LCK-be YamatoCannon

Első nyugati edzőként csatlakozik a dél-koreai LoL ligához YamatoCannon.

Toposként és ADC-ként is aktív szereplője volt az európai LoL mezőnynek YamatoCannon, azonban az átütő sikereket edzőként tudta elérni. Először a Team ROCCAT csapatánál próbált szerencsét, azonban egy Regional Finals 3. helyezésnél nem volt több bennük. Elérkezett a váltás ideje, ami egy kiváló döntésnek bizonyult. A Splyce kijutott a világbajnokságra 2016-ban, amiben hatalmas szerepe volt a svéd edzőnek. A 2017-es tavaszi szezon rájátszásában nagyon nem jött ki a lépés Wunderéknek, nem is tartott sokáig, hogy YamatoCannon áttegye székhelyét Franciaországba. 

2017 nyarán vette át az irányítást Jakob Mebdi a Team Vitality felett, nem is kellett sokat várni arra, hogy érkezzenek az eredmények. A 2018-as EULCS Spring Splitet 4. helyen, a nyári szakaszt 2. helyen fejezték be. 2019-ben már nem ismétlődtek meg ezek a nagyszerű eredmények, szét is esett darabjaira a francia klub. Jiizuke az Egyesült Államokba, YamatoCannon a Riot Games csapatába vándorolt, ahol elemzői és kommentátori szerepet töltött be. Mindig öltönyben jelent meg az adásokban, amivel kicsit ki is lógott a csapatból. Szakmai tudása és nemzetközi tapasztalata megkérdőjelezhetetlen, nem véletlen figyelt fel rá a SANDBOX Gaming csapata.

A 2020-as nyári szezonban az LCK-ből majdnem kizuhanó koreai csapatot erősítheti YamatoCannon, aki a nyugati edzők közül először bizonyíthat a világ egy legerősebb ligájában.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Te szeretted YamatoCannon kommentálását?

  • 72 %
  • 25 %
  • 3 %