Minimum három hónapra elveszítette irányítóját az Astralis

Minimum három hónapra elveszítette irányítóját az Astralis

Már a mai mérkőzésüket is gla1ve nélkül játsszák majd.

Derült égből villámcsapásként érkezett a hír, hogy az Astralis irányítója, Lukas "gla1ve" Rossander nem segíti majd a csapat munkáját az elkövetkezendő három hónapban. Erről a játékos és a csapat is tájékoztatást adott a kedd délelőtti órákban.

 

Az ESL One: Road to Rio versenyét magabiztosan, egyetlen elveszített mérkőzéssel a hátuk mögött nyerték meg a dánok, akik már évek óta dominálják a profi CS:GO mezőnyét, kisebb-nagyobb szünetekkel. Az Astralis mindig is egy 100%-osan jól működő egység, egy igazi csapat volt mindenki szemében, de ez most megbomlik. Gla1ve egészségügyi problémák miatt döntött úgy, hogy rövid időre kiszáll a játékból.

"Már egy jó ideje szenvedek a stressz és a kiégés tüneteitől. A csapattársaim és az egész csapat próbált nekem segíteni, hogy minél hamarabb túl legyek ezen az időszakon. Mivel ez nem sikerült, én és az Astralis úgy döntöttük, hogy szükségem van egy kis szünetre. Az elkövetkezendő három hónapot teljes mértékben pihenéssel fogom tölteni, hogy aztán újult erővel térhessek vissza a csapathoz. (...)" - írta gla1ve TwitLonger bejegyzésében.

Ez azt jelenti, hogy a dán ötös már legújabb igazolásukkal, JUGival kezdi meg szerepelését a ma induló DreamHack Masters Spring eseményen. Jelenleg így áll a dán csapat kezdője, de ne felejtsük el, hogy másfél hónap múlva es3tag is megérkezik majd az Astralishoz:

  • Nicolai "device" Reedtz
  • Peter "dupreeh" Rasmussen
  • Andreas "Xyp9x" Højsleth
  • Emil "Magisk" Reif
  • Jakob "JUGi" Hansen

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!