Hirdetés

90 éves japán hölgy a világ legidősebb videójáték streamere

Egy 90 éves nő, Hamako Mori lett hivatalosan is a legidősebb gamer, aki Youtube-on mutatja be szenvedélyét.

Hirdetés

Nem mindennapi történet fűződik egy japán hölgyhöz, hiszen ő lett a világ legidősebb videójátékosa, ezzel pedig Guinness rekordot döntött. Egészen elképesztő, hogy közel a százhoz még mindig aktívan képes leülni a játékok elé és ugyanolyan lelkesedéssel nyomkodni a kontrollert, mint mikor belekezdett jó néhány évtizeddel ezelőtt. Hamako nem csak a négy fal között teszi mindezt, hiszen a Youtube-on meg is osztja a gameplayeket. A közösségen és a felépített követőtáborán belül csak Gamer Nagymamaként tartják számon. Nem egy kisebb követőtábort sikerült építenie az eddigi évek során, hiszen már 250 ezernél is többen iratkoztak fel rá. Megosztotta azt is, hogy 39 évvel ezelőtt szeretett bele a videójátékok világába, és akkor még csak 51 éves volt. A csatornáját 2015-ben indította el és havonta akár 4 videót is feltölt a nézők szórakoztatására. A tartalmak között mindenféle stílus megtalálhat, az unboxingtól kezdve mindeféle játékokon át még a GTA5 is bemutatásra kerül. Ki gondolta volna, hogy számára a Rockstar sikerszériája az egyik favorit és néha alig bírja letenni a kontrollert. Elképesztő mennyiségű videójátékot szerzett meg a majd 4 évtized alatt.

"Miután ilyen sokáig éltem, egyre jobban azt érzem, hogy helyesen döntöttem, miután ennyi sok időt töltöttem a videójátékokkal. Igazán élvezem az életemet - egyszerűen mesés."

Mori videóiból ráadásul az éles humor sem hiányzik, nem fél saját magát, a játékot vagy egyéb élethelyzeteket kifigurázni. Emellett nem válogat a játékok között sem, végigjátszotta már a Days Gone, Resident Evil, Call of Duty, Yakuza játékokat, de tényleg szinte minden számára izgalmasabb címnek nekiül. Időnként pedig azon kapja magát, hogy alig tudja letenni a kontrollert. Például a Dauntless szintén a szívéhez nőtt:

"Ma a Dauntless-t fogom játszani" - hangzik el a beköszönésnél.

"Miután elkezdtem játszani, olyan szórakoztató volt, hogy egyszerűen nem tudtam lerakni. Képtelen voltam mással játszani, csak ezt akartam. Időnként előfordult, hogy akár éjjel 2 óriáig ültem a gép előtt." - mondta Mori a Guinness World Records sajtóközleményében.

Mori ezenkívül számos konzolt gyűjtött már be az évtizedek során. Az első a birtokában egy Cassette Vision volt, amelyet 1981. július 30-án adták ki Japánban.

"Nagyon szórakoztatónak tűnt, és azt gondoltam, hogy nem lenne igazságos, ha csak a gyerekek játszanák." - mondta Mori.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
2 db hozzászólás
  • Komojtalan 3 hónapja
    Szerintem a játék nem korfüggő, inkább azt mondanám hogy aki nem játszik az minek él? Nem pont/csak videojátékot, lehet az sakk, kártya, vagy valamilyen sport. Én rendszeresen botozom két nyugdíjassal, de legalább nem azt nézik mikor jön a postás a nyugdíjjal.
    0 0 Válasz
  • hun_hetek 3 hónapja
    GG példaértékű hogy a nyugdijasoknak, ha unatkoznak játszanak a géppel
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés