A karantén alatt bődületes összeget termelt a FIFA az EA-nek

A karantén alatt bődületes összeget termelt a FIFA az EA-nek

A legnépszerűbb futballjáték, a FIFA franchise már eddig is elég sikeres volt, de az elmúlt, majd 3 hónap alatt csak az Egyesült Királyságban irtózatos bevételt hozott össze.

Korábban már írtunk arról, hogy minden idők legjövedelmezőbb sportjátéka lett a FIFA, miután a korábbi esztendőkhöz képest 2020-ban a pénzügyi kimutatásban szereplő FIFA20 kalapozta össze a legnagyobb bevételt.

Ehhez pedig nagyban hozzájárult a koronavírus járvány. Európa és világszerte rendelték el a kormányok a karantén állapotot, és az Egyesült Királyságban Boris Johnson miniszterelnök március 23-án rendelte el ezt az intézkedést. Egy bevételekkel foglalkozó cég pedig az enyhülés és a feloldások hatására komoly számolgatásokba kezdett, és kiderítették, hogy a szigetországban a 66 nap alatt mennyit hozott a konyhára a labdarúgó szoftver. A SlottyVegas a negyedéves üzleti jelentéseket, valamint a SuperData és más források adatait használta fel tanulmánya elkészítéséhez. A kutatási eredmények szerint az EA Sports a FIFA20-ban hihetetlen, napi 2,8 millió fontos bevételnek örülhetett a fizikai vásárlások és az online tranzakciók révén.

A karantén ideje alatt pedig csak az Egyesült Királyságban ez 186 millió fontót tesz ki. A cég egy további érdekességet is felhozott, hogy érzékeltesse mennyivel gazdagodott az EA. Ez a szám már nagyban vetekszik a Neymar 2017-ben végbement átigazolási összegével, akkor ugyanis a brazil labdarúgóért a PSG 200 millió fontot tett le az asztalra. A legmegdöbbentőbb az egészben, hogy még ez is elmaradt a Fortnite bevételeitől, ugyanis a legnépszerűbb Battle Royale játék 3.9 millió fontot termelt naponta az Epic Gamesnek.

A tanulmány szóvivője elmondta:

"Az már az első napokban látszott, hogy a korlátozó intézkedések hatására a játékosok szerte a világon több időt töltöttek az általuk oly kedvelt játékokkal."

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Te költöttél a korlátozások ideje alatt a FIFA20-ra?

  • 0 %
  • 100 %