Elsőként látható a Marvel's Avengers újonnan létrehozott szuperhőse

Egy olyan új szuperhőst alkottak meg, akit eddig még sehol máshol nem láthattak a rajongók.

Mostanában a fejlesztők egyre körültekintőbben járnak el, hiszen igyekeznek mindenkinek megfelelni, illetve megkönnyíteni a játékok használatát. Így van ez nem elírás, hiszen az egészséges embereknek nem okoz gondot kontrollert vagy billentyűzetet és egeret ragadni, de sajnos sokan vannak hátrányos helyzetben, akiknek nehezebben hozzáférhető 1-1 cím. A Square Enix a Marvel's Avengers kapcsán saját honlapján számolt be, hogy milyen különleges módszerekkel igyekeztek úgy megalkotni a játékot, hogy az tényleg felhasználóbarátabb legyen. Ez nem új keletű dolog, hiszen egyre több kiadó figyel erre, és különböző módokon teszik kényelmesebbé például a színvakok, rosszul látók, rosszul hallók vagy mozgásszervi problémákkal küzdő felhasználók számára is a játékélményt. Alapvetően a Crystal Dynamics ezen irányú törekvéseit vizsgálva, ebben semmiféle különlegességet nem lehet felfedezni, viszont ennyivel nem elégedtek meg, és bizony egy nem akármilyen ötletet hoztak tető alá.


A videóban még nincs benne Cerise

Most nem kisebb fába vágták a fejszéjüket, mintsem, hogy megalkottak egy teljesen új szuperhőst, akit eddig még sehol sem lehetett látni. Egy olyan személyről van szó, aki tolószékben ül, és emellett természetfeletti képességekkel is bír. A Cerise nevet adták neki, és a leírása alapján az Inhuman csoportnak lesz a tagja. Egyelőre csak ennyit osztottak meg róla, viszont egy fontos dolgot még megemlítettek, ugyanis kiderült, hogy képes lesz valamiféle lila energianyalábot kilőni és irányítani. Természetesen jöttek is a kérdések a fejlesztőkhöz, így Mariah Robinson, a játék vezető dizájnere válaszolt is. Megemlítette, hogy mivel a társadalmunkban mindenféle ember megtalálható, akkor miért adhatnák vissza ezt az érzetet a képernyőkön is az új játékukban. Ezzel is szeretnék minél változatosabbá tenni. Meagan Marie kommunikációs menedzser pedig hozzátette, hogy a szuperhős-fantázia univerzális, így ha lehetővé teszik, hogy a játékosok a speciális szükségleteikhez és játékstílusukhoz alakíthassák az élményt, akkor annál több rajongóval megoszthatják a látomásukat.


Cerise

Ez egyáltalán nem meglepő információ annak fejében, hogy a Crystal Dynamics már a játék leleplezésekor bedobta a köztudatba, hogy ők bizony a kiadás után még jó néhány további karakterekkel bővítenék a repertooárt. Ebben pedig bőven benne van, hogy Cerisen kívűl még láthatunk majd teljesen új, a CD által megalkotott szuperhősöket is. Ez egy fontos átmenet lehet egyébként a játékok és a képregények között, hiszen így akár ezeket az univerzumokat egyik vagy másik műfajban tovább lehet szélesíteni. A Marvel's Avengers szeptember 4-én fog megjelenni PC-re, Xbox One-ra, PlayStation 4-re és Google Stadiára. Június 24-én pedig végre alaposabban is meg fogják mutatni a játékmenetét.

Kövess Minket!