Hibátlan popflashek az összes versenypályára - Kezdőknek

A Team Dignitas vakítóiból tanulhatunk most.

Végre itt van az egész héten várt hosszú hétvége, még hétfőn is egész nap pöröghet majd a játék. Ha pedig játék, akkor sokaknak egyértelműen a CS:GO-ra esik a választása. Nézzünk most meg pár kifejezetten kezdőknek való vakítót, amikkel simán megfordíthatjuk a kör vagy akár az egész meccs kimenetelést is.

Dust2

Koncentráljunk most a legendás pálya A lerakójára. Támadóként A hosszút foglalunk, amihez persze az esetek többségében jó lehet egy simán a kapu fölött áthajított flash, de a videóban is látható vakító pontosabb, szinte lehetetlen kivédeni, így halálosabb is. Ha pedig már bejöttek a T-k hosszún és éppen rohamozzák a lerakót, akkor szinte biztos, hogy a támadók egy része rövidről jön majd. Nincs könnyű dolgunk CT-ként megfogni ezt a támadást, a legtöbb pozícióban könnyedén visszalőhetnek mindet. "Goose-ból" vagy magyarul libából könnyen szerezhetünk magunknak előnyt egy jól időzített vakítóval, de a rövidről érkező játékosok ezt különösebb gond nélkül kivédhetik. Kivéve ha a pálmafa levelei közé dobjuk a vakítót, ekkor a támadók semmit sem látnak majd belőle, garantáltan vakok lesznek, ahogy kinézünk rájuk.

Train

Elég idegesítő ha társaink már elestek a pálya A lerakóján, nekünk pedig B-ről kéne valahogy átforogni és adott esetben megfordítani a kört. A leggyorsabb útvonal valószínűleg konnektoron keresztül vezet majd, itt viszont szinte biztos, hogy ki leszünk füstölve. Az első videóban látható vakítóval ezt a füstöt tolhatjuk át és lephetjük majd a retake-re várakozó támadókat. Ha pedig A mainből támadunk ki, akkor a második flash az amit minden játékosnak tudnia kell, szinte védhetetlen az ivyból/hatosból minket letartó CT számára.

Mirage

Ahogy a cikkben szereplő össze többi pozira, úgy erre a kettőre Mirage-on is rengeteg verzió létezik. A célunk viszont az, hogy olyan vakítót dobjunk, ami garantáltan működik, amit szinte lehetetlen kivédenie az ellenfeleinknek, mert mire meglátják a repülő gránátot, már túl késő. Éppen ezért tökéletes védekező oldalról ez a középvakító. Támadóként pedig konnektorra érdemes megjegyeznünk ezt a roppant könnyű vakítót. Segítségünkre lehet abban, hogy elfoglaljuk kötőt, de adott esetben még a röviden lévő CT-t is vakítja.

Nuke

Bár Nuke továbbra is CT pálya, a kintire érkező támadásokat talán nem a legkönnyebb megfognunk. Szerencsére több helyről érkezhet a segítség, akár A heavenből is. Ha viszont támadóként az A lerakót vesszük célba, akkor többek között pont ezt a heaven pozíciót is vakítja a második videóban látható, könnyen megdobható flash.

Inferno

Sokunk kedvenc pályája Inferno, a K&H MNEB során is rengeteget játsszák a csapatok. Nem véletlen, talán itt működnek a legjobban a jól felépített körök és az "egyszerű" támadások is. Az erre a pályára szánt két flash mindegyike védhetetlen. A CT vakítót használva társunknak segíthetünk, aki éppen kipeekelne kisközre, a banánból dobott egyszerű támadó vakítóval pedig sokkal könnyebben vehetjük be B lerakót.

Overpass

Az overpass monsterre dobott vakító talán a legsokoldalúbb a cikkben szereplők között. Hibátlanul vakítja a monsterben lévő támadókat, társunk ennek segítségével bármikor rájuk nézhet, ha jön a klasszikus B rush ez egy tökéletes módszer a megfékezésére, de még elterelésként is használható. Miközben monster vakul, társunk megkockáztathat egy peeket röviden. A T lépcsők közeléből dobható rövid flash viszont a támadók kötelező fegyvere lehet a B-re irányuló körök esetében.

Vertigo

Az A lerakó közepén lévő hatalmas daru számos vakító, füst és molotov megdobásában lehet segítségünkre. CT-ként és T-ként is borzasztó egyszerű tökéletes vakítót dobni ellenfeleink elé, segítségükkel könnyebben vehetjük be a lerakót, vagy társunkat segíthetjük abban, hogy ellőjön akár több támadót is A rámpán.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

a borítóhoz használt kép forrása: win.gg

Kövess Minket!