Faker szívmelengető videóval búcsúzott a visszavonuló Uzitól

Faker szívmelengető videóval búcsúzott a visszavonuló Uzitól

A világ egyik legjobb midese beszélt a világ egyik legjobb adc-jéről.

Nemzetiségtől függetlenül a League of Legends közösség nagy részét megrendítette a hír, miszerint a világhírű kínai játékos, Uzi egészségügyi okokból visszavonul.

Noha Uzinak sosem jött össze a világbajnoki győzelem, egy ezüst érem azért ott csillog a vitrinben a 2013-as Worlds-ről, a kínai ligát pedig egyértelműen dominálta a karriere során, no meg a 2018-as MSI győzelemre is büszke lehet. Egészségügyi problémái miatt viszont úgy határozott a 23 éves játékos, hogy nem vág bele a 2020-as nyári szezonba. A hír nem csak a nézőket, a többi profit is megrázta, a koreai legenda, Faker egy szívmelengető videóval köszönt el korábbi versenytársától.

"Helló mindenki, Faker vagyok. Amikor hallottam a hírt Uzi visszavonulásáról, magamhoz szóltam, ő egy kiváló játékos volt, akivel éveken át versenyeztünk ugyanazon a színpadon. Ugyanakkor pedig ő egy hihetetlenül népszerű kínai játékos. Szóval, amikor hallottam, hogy visszavonul, nem akartam elhinni. Uzi mindig keményen dolgozott, nagy kár, hogy abbahagyja. A kínai szurkolók is szomorúan hallják ezt, a szívem összeszorul, ha rá gondolok. Bár Uzi karriere véget ért, hiszem, hogy sok minden vár még rá. Remélem, hogy a rajongói továbbra is támogatni fogják őt."

 Faker a LoL szcéna rengeteg nagy nevével ápol jó kapcsolatot, Tyler1-nal például kifejezetten kedvelik egymást. A 2019-es League of Legends világbajnokság idején Faker és Uzi találkoztak egy érdekes videó erejére, ha még nem láttátok, érdemes bepótolnotok.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések