A brit kormány óriási csapást mérhet a FIFA FUT játékmódjára

A brit kormány óriási csapást mérhet a FIFA FUT játékmódjára

A jelenleg ismert Ultimate Team játékmódot most már a brit kormány is vizsgálni kezdte, és nagy az esély rá, hogy szerencsejátéknak titulálják.

Egyre inkább szúrni kezdte a szemét a poltikusoknak a játékokban megtalálható loot box rendszer, és Európa szerte országok vezetői lépnek fel ellene. Belgiumban és Hollandiában például már betiltották a FIFA-ban található csomagok megvásárlását, de valljuk be, ennek a két piacnak az elvesztése nem akkora érvágás az EA Sportsnak. Nem csak a futball szimulátor kapcsán voltak kemények a Benelux államok képviselői, hiszen Overwatchban és CS:GO-ban sem elérhetőek a lootboxok ezen országokban.

Az EA Sportsnak viszont a FUT magasan a legjövedelmezőbb szolgáltatása a játékpiacon. 2019-ben a bevételük 40 százalékát ebből szerezte az óriás cég, és ez a pénzügyi jelentések szerint több, mint 700 millió dollár. Az eladásokat nagyrészt a FIFA pontoknak köszönhetik, mivel ezt csak valódi pénzért lehet beszerezni, és bizony a legtöbben ehhez a megoldáshoz folyamodnak a legjobb együttesek összerakásánál.

Régóta folyik vita arról egyébként, hogy a játékokban ezek a rendszerek milyen hatással lehetnek a felnövekvő kisgyermekekre, már csak azért is, mert a besorolásokat tekintve az Egyesült Államokban mindenki számára, míg az Egyesült Királyságban 3 éves kortól már beszerezhető a FIFA. Eddig nem vette komolyan az EA, ha egy-egy nemzet úgy döntött kicsit jobban rászáll a játékukra, most viszont komoly problémával nézhetnek szembe. Már csak azért is, mert az Egyesült Királyságban hihetetlen rajongótábora van a FIFA-nak, hónapokon keresztül szokott a játékeladási lista élén tanyázni, és ez pluszban még óriási FUT vásárlóerőt is jelent nekik. Most viszont a Digitális, Kulturális, Média- és Sportminisztérium bejelentette, hogy pártközi találkozóra kerül sor, mert egy nagy adag bizonyíték gyűlt össze, amellyel azt akarják bebizonyítani, hogy a játék erőteljesen a FIFA pontok megvásárlására ösztönzi a játékosokat, legfőképpen a fiatalokat. Ez pedig komoly függőséget okozhat.

A The Guardian számolt be róla először, miután az egyik munkaügyi képviselő, Carolyn Harris az alábbiakat mondta el:

„Gyakorlatilag egy haszonleső árucikkről van szó, amely rossz hatással van a fiatalokra és egyszerűen meggyőzi őket arról, hogy van esélyük jó dolgokat szerezni benne. Ha pedig ez túl gyakran áll fenn, akkor a fiataloknál elég hamar kialakulhat a szerencsejáték-függőség.”

Ha Nagy Britanniában úgy döntenek a kormányfők, hogy betiltják a loot boxokat, akkor a FIFA-t hatalmas érvágás éri, ezért valószínűleg át kellene dolgozni a csomagok és coinok rendszerét az EA-nek, ha továbbra is fenn szeretnék tartani ezt a bevételi forrást. Már csak azért is, mert többen is beszámoltak már róla a profik közül, hogy pénz költése nélkül nem igazán lehet előnyre tenni. BorasLegend a FIFA20 megjelenése után 1700 dollárt költött egy hét alatt a játékra, mert az átlagnál sokkal jobb együttest akart összerakni. Ez pedig elképesztően sok pénzt jelent, így hát könnyen lehet, hogy szerencsejátéknak minősítik a FIFA-sorozatot, és akkor kezdheti vakargatni a fejét az EA, mert alapos változásokra lesz szükségük.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!