Június 17-én érkezik a FIFA20 legújabb promója

Június 17-én érkezik a FIFA20 legújabb promója

Egy képpel hívta fel az EA Sports a figyelmet, hogy még nem ért véget a FIFA20 támogatása, és egy újabb akcióval kedveskednek a rajongóknak.

A következő FUT eseményre mindenki felkapta a fejét, bár lehet akadnak olyanok is, akik igazából már csak legyintenek az EA újabb próbálkozására, illetve magára a FIFA20-ra is. Sokan a FUTTIES promóban reménykedtek, de úgy tűnik egy rejtélyes, új eventen törte a fejét a kiadó, amit Summer Heat-nek neveztek el. Nem tagadás, idén nagyon termékenyek a fejlesztők, hiszen ez már több, mint a tizedik FUT promó ebben a kiadásban.

Mi is az a FIFA20 Summer Heat?

Nem kicsit bolygatta meg a járvány a sportéletet, és ezért az EA-nek is némileg át kellett alakítaniuk a frissítéseiket. A TOTSSF kényszerű beiktatása talán egy picit azt is jelenti, hogy a Summer Heat valószínűleg a FUTTIES felvezetéseként szolgál. Egyelőre semmi pontosat nem árultak el róla, de egyesek tudni vélik, hogy a nyár elején ez egy jó pluszt jelenthet a FIFA-sok számára, bár lassan Dunát lehet rekeszteni az új lapokkal. Akár az elmúlt időszak legjobb lapjai és SBC-i is visszatérhetnek.

Kiadási dátum

Az EA ennyit azért megosztott a nagyközönséggel, ugyanis ők június 17-ét jelölték meg az érkezésének, méghozzá szerdán, ha minden jól megy, akkor 19 órakor. Ha a FIFA 20 legújabb promója, a Summer Heat valóban „legnagyobb slágereket” hozza el újra a játékba, és ezek a kártyák visszakerülnek a csomagokba, akkor sokaknak remek időtöltést jelenthet a nyáron ezeknek a gyűjtése. De vajon mikre lehet számítani a nyári hőségben?

  • Korábbi FIFA 20 Ultimate Team promo esemény
  • Ones to Watch
  • Ultimate Scream
  • FUTmas
  • Team of the Year
  • Road to the Final
  • Future Stars
  • Headliners
  • Ratings Refresh
  • Shapeshifters
  • CONMEBOL
  • FUT Birthday
  • Ratings Refresh
  • Team of the Group Stage
  • Team of the Season So Far

Jelenleg mást nem nagyon tehetnek a játékosok, mint türelemmel kivárják mit is tartogat az EA számukra. Ti várjátok már?

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!