Nincs már veretlen csapat a mezőnyben, Rekkles ezúttal is Soraka mellett döntött

A Fnatic és a Rogue sem változtatott a taktikáján a pénteki naphoz képest.

Két hatalmas rangadót is rendeztek az LEC 2020-as nyári szezonjának ötödik mérkőzésnapján, de a legizgalmasabb mérkőzést rögtön az első körben szállították a csapatok. Ez történt a LEC 2020 Summer Split második hetének, második meccsnapján!

SK vs XL (Győztes: XL)

A két ADC egyéni megmozdulásairól szólt a nap nyitóköre. Patrik és Crownshot is hatalmas egyéni akciókkal szórakoztatta a nézőket, azonban az SK Gaming ezúttal a rövidebbet húzta. 0-4 után is behozta Kryze Kayle-t, amivel tökéletesen kivitelezte a split push taktikát és Gangplank ellen képes volt megnyerni az ösvényt az earlyben, midben és late-ben is. Aphelios 200 éves megmozdulása valószínű bekerül majd a montage videókba, az Infernummal Patrik egyedül szétkapta az utolsó csapatharcban az SK-t.

MSF vs S04 (Győztes: MSF)

Ami az Excel Esportsnak sikerült, az egyelőre még várat magára az FC Schalke 04 klubjánál. Viszonylag kevés gyilkosság történt, de Kobbe és Febiven így is dominálta az összecsapást, valamint végre Razork és Doss a rajongók legnagyobb örömére nem feedelte el az ellenséget. Alárendelt szerepet játszott végig az S04, Neon és Dreams hiába került be a kezdőbe, ez érdemi változást nem hozott.

MAD vs VIT (Győztes: MAD)

Egyoldalú mérkőzésen szerezte meg 4. győzelmét a tavaszi szezon bronzérmese. A mérkőzés elején Humanoid Syndrája túl nagy falatnak bizonyult, majd elkezdtek rá fókuszálni, aminek meg is lett az eredménye. A Splyce egykori midese számos halált begyűjtött a mid game-től kezdődően, ugyanis csak rá fókuszáltak az összes harcban, mindeközben senkitől sem zavartatva Carzzy lenullázta a Team Vitalityt. Shad0w lejátszotta Njit, Kaiser és Orome támogatta a két carryt, ahogy csak tudta.

G2 vs RGE (Győztes: G2)

A Rogue nem változtatott pénteki összeállításán, de a G2 Esports nem esett kétségbe ettől. Caps AP Twisted Fate-je sokkal jobban bevált, mint Nemesis AD/AS verziója, Wunder közel 7000 (!) arannyal megelőzte Finnt a felső ösvényesek párharcában. Hans sama és Larssen megpróbált mindent, de topon és jungle-ben túl nagy volt a két csapat között a különbség.

FNC vs OG (Győztes: OG)

Ismét ADC Sorakázott Rekkles, de Selfmade sem változtatott Graves pickjén, azonban ezek a döntések most nem voltak elég jók. Hiába nyerte meg a meccs korai szakaszát a Fnatic, hiába hozták el a sárkánylelket, Upset és Nukeduck sebzésére nem találtak megoldást. A Malphite-ot nem tiltották Alpharitól, aki mindig megtalálta azokat a pontokat, ahova egy jól elhelyezett ultival azonnal káoszt és zavart tudott okozni a Fnatic vonalai között. Nemesis Ekkója többször találta magát szörnyű pozíciókban, ahonnan az ulti sem tudta őt megmenteni, miközben Ezreal hatalmas távolságból szórta a sebzést.

Folytatás pénteken 17:15-től, a hatodik meccsnap mérkőzéseit élőben nézhetitek az Esport1.hu-n és az Esport2tv Twitch csatornánNe feledjétek, hogyha az Esport1.hu-n bejelentkezve nézitek a közvetítést, akkor minden nézéssel töltött percért egy darab E1 pontot kaptok, amit aztán izgalmas jutalmakra válthattok be az E1 Piacon

Ha nemcsak olvasni szeretsz az LEC-ről, hanem néznél is közvetítéseket, akkor mindenképp kapcsold be az EsportGuru TV adásait! 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!