Érthetetlen módon kispadra került a MAD Lions legerősebb játékosa

Érthetetlen módon kispadra került a MAD Lions legerősebb játékosa

Vajon Bubzkjit kivásárolták vagy más állhat a döntés mögött?

Tavaly még a legfelső kategóriában viszonylag ismeretlen szereplőként érkezett meg a Tricked Budapestre, a V4 Future Sports Festivalra. Még erősebbek voltak mindenkinél, maguk mögé utasították az MiBR-t és a döntőt is megnyerték a Virtus.pro akkori csapatával szemben. Azóta új csapat színeiben játszanak már a dánok, megváltak HUNDENtől, de tagadhatatlanul szintet léptek.

A MAD Lions idén megnyerte a FLASPOINT első szezonját, ami után, a várakozásokkal ellentétben, nem tudták megismételni ezt az eredményt. 5-6. helyen zártak a DreamHack Masters tavaszi versenyén, a BLAST Premier alkalmával sem jutottak fel a dobogóra, a cs_summit 6 selejtezőjéből pedig rögtön kiestek. A felemás teljesítmény ellenére Bubzkji, a tavalyi V4FSF MVP játékosa mindig stabil pont volt a csapatban, teljesítménye magasan kitűnik a többieké közé az elmúlt hónapok alapján.
Ennek ellenére Bubzkji most kispadra került, legalábbis egyes források állítása szerint. A csapat még nem kommentálta a szivárgást, így azt sem tudjuk, hogy ha valóban kispadra tettek egy játékost, akkor miért pont őt vagy, hogy ki lehet a MAD Lions új játékosa.

Persze a közösség fantáziája azonnal beindult év valljuk be, a legnépszerűbb elmélet mögött van is ráció. Ha valóban a legerősebb játékosukat tették kispadra, akkor annak egy nagyon valószínű oka lehet, az, hogy Bubzkji máshová igazol. Lehet, hogy az Astralis már a nyolcadik játékosát keresi vagy esetleg Xyp9x hiányával huzamosabb időre számolnak és Bubzkji érkezne a helyére? Esetleg valamelyik teljesen más csapat vetett szemet a dánra?

Nézd a legizgalmasabb CS:GO meccseket az EsportGuru TV-n!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!