Tarolt a BIG és az Evil Geniuses - Így állnak a csapatok a riói Major előtt

Nincs megállása  BIG-nél és az EG is rákapcsolt végre.

Két parádés döntővel zárult az idei cs_summit, ami most több is volt elődjeinél. Az európai és amerikai csapatok ezúttal nem csak a szórakozás matt játszottak, a díjazás mellett RMR pontokat is gyűjtöttek, amikkel egyre közelebb és közelebb kerülnek az őszi Majorhöz.

Nézd a legizgalmasabb CS:GO meccseket az EsportGuru TV-n!

Volt akit megtévesztett a Vitality és a BIG EU döntője, hiszen a két csapat már a felsőági döntőben is találkozott. Akkor a Vitality volt erősebb és a BIG alsó ágra esett. Az OG ellen azonban visszalőtték magukat, így az európai mezőny egy francia-német visszavágóval zárult. 

Ez a meccs már Bo5 volt, a Vitality pedig egy pályás előnnyel indult a felsőágról való bejutás miatt. A maguk által választott Infernot (16-11) magabiztosan nyerte a francia többségű csapat, de Mirage (16-8), Dust2 (16-10) és végül Overpass is (16-10) német győzelemmel ért véget. Ezzel a BIG már második döntőjét nyeri meg francia csapattal szemben 3-2-es arányban, miután június közepén hasonlóan bántak el a G2-val is.

Az amerikai csapatok mezőnye sem volt mentes a meglepetésektől. Az elején még úgy tűnt, hogy végre lesz egy jó versenye a Liquidnek, de aztán NAFék "csak" a harmadik helyen végeztek, de a Furia 6. helye is váratlanul gyenge volt.

A döntőbe az Evil Geniuses jutott be pályaelőnnyel, ellenfele a Gen.G csapata volt. Ez a meccs is Bo5 volt, ám itt két lejátszott pálya alatt lerendezték a felek. Train könnyedén, 16-4-re nyerte meg az EG, Infernon pedig bár 4-11-ről szépen felzárkózott a Gen.G, a pálya 16-14-es végeredménnyel az EG neve mellett landolt, ezzel pedig a döntőt is.

Véget ért a legnagyobb nyári RMR esemény, a riói Major előtt még minden régió csapatainak lesz lehetősége növelni pontjaik számát, de ezeket a versenyeket még nem ismerjük. Európai szinten jelenleg a Vitality, a G2 és az Astralis áll az RMR dobogón, míg Amerikában a Liquid, az Evil Geniuses és a Gen.G a top 3.

az európai és amerikai csapatok állása (forrás: liquipedia.net)

Az online meccsek miatt külön beszélünk CIS, dél-amerikai, ázsiai és óceániai divízióról. Rájuk is vár még egy őszi megmérettetés, hogy aztán az összesített 24 legjobb csapat meghívót kapjon a Majorre. 

a CIS, a dél-amerikai, az ázsiai és az óceánia csapatok állása (forrás: liquipedia.net)

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!