Kiszivárgott egy félórás, brutálisan izgalmas Assassin's Creed Valhalla videó

Kiszivárgott egy félórás, brutálisan izgalmas Assassin's Creed Valhalla videó

Sajnálatos módon a hivatalos információkra, valamint a gameplay bemutatóra július 12-ig várnia kell a rajongóknak, viszont egy kiszivárogtatott videóban nagyjából 30 percig élvezhetik az Assassin's Creed Valhalla játékmenetét.

Természetesen, aki nem szeretne idő előtt betekintést nyerni a készülő alkotásba, az ne nyomjon rá a lejátszás gombra, egyébként pedig egy kellemes kis adag történet és akció egyvelege várja a kíváncsiskodókat.

A körülbelül félórás kiszivárgott anyagban igazából több mindent meg lehet csodálni, és kezdjük ott, hogy egy küldetés részeként kell Észak-Angliát egyesíteni, ami után egy fontos várat kell megtámadni, amit egy gonosz Viking tart a markában. Ebből gyorsan leszűrhető, hogy a mi karakterünkkel kell ezt megvalósítani, és bizony rá kell vennünk az egyik jó Vikinget, hogy hajókkal lássok el. A kezelőfelület, az inventory és a harcrendszer nagyban hasonlít az Odysseyben látottakhoz, mégis akadnak azért különbségek. Például a lovaglás inkább hajaz majd a Witcher 3-ban mutatott élményhez. A játékon belül mozis opciót tekintve pedig egy csöppet a Red Dead Redemption jut az ember eszébe.

Ami jó hír, hogy az útközbeni farkasokkal való harc is már egész látványosra és izgalmasra, valamint technikásra sikeredett. Tényleg olyan érzés fogja el az embert közben, hogy ezek vadállatok és nem babra megy a játék a velük való találkozás alkalmával. A hajókázás szintén hangulatos, főleg az éjszaka leple alatt megtett út nyerte el a rajongók tetszését a sejtelmes tengeren. Miután a sereg összegyűjtése megtörtént, átkelnek Eivorék a vízen és megindul a hadművelet a vár bevételére. A védők lángoló nyilától mentsen meg mindenkit Odin. Nagyon ott van a szeren az ostrom, egyszerűen minden pillanatát át lehet élni, és alig várjuk már, hogy mi is belevethessük magunkat, hogy mi alakíthassuk Anglia történelmét. A csatározás nagyon hasonló az elmúlt részekéhez, de a spártai rúgás, a földön heverő fegyverek felvétele, illetve balták elhajítása mindenképp extra opciókat jelentenek.

Egy boss fight is került a videóba, Eivor megküzd ugyanis Rueddel és az ő ádáz farkasával. A végén majd a játékos döntheti el, hogy megkegyelmez neki vagy könyörtelenül kivégzi a rosszarcú Viking vezért. Némileg az inventoryt is felfedik, ami egyébként lehetővé teszi bizonyos felszerelések elrejtését, ha például valaki nem akarja, hogy a sisakja látható legyen és a többi. A skill tree vagy magyarul a képességfa is itt debütál a Valhallában, ahol is a Skyrim vagy a Grim Dawnban már felvázolt csillagokra osztott fejlődési rendszert lehet felfedezni.

Sok újdonság és egy teljesen új világ tárul fel a rajongók előtt a Vikingekről szóló epikus sagaban, és az biztos, hogy aki belevág majd a kalandba, nem valószínű, hogy csalódni fog. Előzetesen persze jóslásokba nem akarunk bocsájtkozni, többet kell ahhoz még látni, de jó esély van rá, hogy az egyik legizgalmasabb Assassin's Creed epizódot nyúzhatjuk majd idén decemberben.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Februárban jön az anti-rasszista játék, amiben egy tolvajbandát irányítasz

A diplomácia kudarcot vallott, így Johannesburg árnyai közül egy különös csapat indul útnak, hogy visszaszerezze azt, amit a történelem ellopott Afrikától. A jövő múzeumaiban nem csak a riasztók jelentik a veszélyt, hanem a múlt súlya is, ahol egy pedáns nagymama és a parkour-művész az egyetlen esély a kulturális igazságszolgáltatásra.

Gaming - Nem lesz 100 fős káosz? Ennyi játékos fér el egy GTA 6 Online lobbyban!

A horizonton felsejlő új világ határai szűkebbek lehetnek, mint azt a rajongók remélték, és a jövő online csataterein is a múlt korlátai köszönhetnek vissza. Hiába a generációváltás ígérete, a bírósági akták mélyén rejtőző titkok szerint a Rockstar nem a tömegekben, hanem a már jól ismert megoldásban látja az online móka zálogát a GTA 6 esetében is.

Gaming - A Blizzard egyik legnagyobb neve is a The Witcher 4-en dolgozik mostantól

A CD Projekt Red nem bíz semmit a véletlenre, hiszen a Blizzard egykori lángelméjével erősítették meg soraikat, hogy a következő Witcher-játék is biztosan fülbemászó legyen. Miközben egy igazi „all-star” csapat formálódik a háttérben, a stúdió gőzerővel készül a sötét fantáziavilág visszatérésére, mi pedig már most hegyezhetjük a fülünket.

Közvetítések