A Microsoft megerősítette az új Xbox Series X játékok bemutató dátumát

A Microsoft megerősítette az új Xbox Series X játékok bemutató dátumát

Az Xbox Series X konzolra érkező exkluzív címek bemutatóját még júliusban megtartja a Microsoft.

A felfedésre váró új Xbox Series X játékok bemutató dátumáról korábban csak pletykák terjedtek az interneten, de most egyenesen a Microsoft erősítette meg a két hét múlva csütörtökön, azaz júlus 23-án helyi idő szerint 18:00 órakor esedékes időpontot.

A Microsoft eseményét egy körülbelül egy óra hosszás felvezető műsor előzi meg, aminek házigazdája maga Geoff Keighley lesz, és a Halo Infinite játékmenetén túl még sok új exkluzív cím és visszatérő franchise kerül bemutatásra. Említésre méltó lehet a Playground gondozásában készülő szerepjáték projekt, vagy épp a The Initiative által fejlesztett program, ami szintén egy izgalmas játék érkezésének ígéretével kecsegtet.

Az idáig közzétett hírek alapján ez a 13 játék már egészen biztosan élvezhető lesz Xbox Series X konzolon, és bár egyes címeknek, mint például az Assasin's Creed Valhallának van kitűzött megjelenési dátuma, addig akad olyan is, amiről egyelőre még semmit nem tudni az előzetes kedvcsinálón kívül. 

Azon túl, hogy az egyedi Microsoft játékok mellett ezen az eseményen talán ezekről is többet tudhatunk meg, abban is reménykedhetünk, hogy felfedik az Xbox Series X megjelenési dátumát is. Persze még jelenleg is arra vár mind a két cég -így mind a Microsoft, mind a Sony-, hogy másik mondjon valamit, így ehhez túl sok reményt nem érdemes fűzni.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Micsoda gesztus, a CDPR mentőövet dob a Microsoft kirúgott fejlesztőinek!

A videojáték-ipar viharos időket él át, de ezt ideje már talán az is észrevette, aki csak időnként merül el egy-egy alkotásba. Sajnos az elmúlt években sorra építik le a csapataikat az egyes kiadók, és ez alól az Xbox sem kivétel, ahol is jelentős számú munkavállaló került nehéz helyzetbe, miután ajtót mutattak nekik.

Közvetítések