Hirdetés

Egyetlen mondattal érdekes víziót írt le a hivatalos Cyberpunk 2077 Twitter

Kanye West elnöki székért való indulását Elon Musk és a CD Projekt Red sem hagyta figyelmen kívül.

Hirdetés

Kétségtelenül a Cyberpunk 2077 a 2020-as év egyik -ha nem a legjobban várt játéka, erről pedig napról napra tesznek is a készítői. Ha minden az eredeti terv szerint haladt volna, akkor már mindenki megismerhette volna a játék világát, a két csúsztatásnak köszönhetően azonban májusról novemberre került át a megjelenési dátum. Ez a CD Projekt Red marketing csapatának is egy komolyabb kihívást jelent, hiszen további félévig muszáj fenntartaniuk azt a hype-ot a játék iránt, amit az elmúlt években kiépítettek. Ezúttal egy nagyon különleges kommenttel szereztek újabb 10 perc hírnevet.

A híres rapper, lemezproducer, médiaszemélyiség, Kanye West nemrég bejelentette, hogy indul az idén esedékes amerikai elnökválasztásokon, hogy egy szebb jövőt építsen.

A tweet alatt megjelent Kanye barátja, Elon Musk is, aki maximális támogatásáról biztosította az énekest, majd nem sokkal később erre reagált a Cyberpunk 2077 Twitter is: "Tehát így kezdődött." Elon megeresztett erre még egy választ, ami nem volt más mint: "Talán már el is kezdődött."

Ez a néhány mondatból álló párbeszéd zseniális marketingtrükk volt, hatására felmerült a pletyka, miszerint Elon, vagy Kanye is benne lehetnek majd a játékban, vagy legalábbis valamilyen közük lehet hozzá. Habár nem zárható ki teljesen, jobban belegondolva ennél sokkal mélyebbre mutathat ez a néhány mondat.

Története szerint a Cyberpunk 2077 egy nem túl fényes jövőt mutat be, ahol a világot giga tech cégek irányítják. Ha a valóságot párhuzamba állítjuk a játékkal, egy olyan alternatív jövőkép jön ki ebből a szituációból, amiben Kanyet megválasztják elnöknek, mögötte pedig ott áll Elon Musk, aki a valóvilág tech óriása a Tesla és a SpaceX birtoklásával.

Ez a tömör diskurzus tökéletes példa arra, hogy egy-egy remekül pozicionált mondattal mennyi mindent el lehet érni.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Légy Te az első hozzászóló!
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés