Cserélhet a Liquid, jövőhéten már az új ötödikkel játszhatnak

Cserélhet a Liquid, jövőhéten már az új ötödikkel játszhatnak

A csapat a legrégebbi játékosát cserélheti le.

Nincsenek túl könnyű hónapok a Team Liquid háta mögött.  Az EPL 11 észak-amerikai divízióját még megnyerték, azóta viszont inkább "csak" a dobogós helyezések körül táncolnak, sokszor el sem jutnak addig. Olyan csapatoknak sikerült megállítaniuk őket, mint a Cloud9, a Gen.G vagy a Furia.

Persze mindhárom alakulat tehetséges, de különösen a Cloud9 és a Gen.G azok, akik még nem tudnak stabilan jó eredményeket elérni, a Liquid ellen mégis sikerült mindkettőnek. Talán ez is oka lehet annak, hogy a Liquid lecseréli egyik játékosát, már ha igaznak bizonyulnak majd a hírek.

A csapathoz közel álló források szerint, közös megegyezés után, Nicholas "nitr0" Cannella elhagyja a Liquid kötelékét. Ezzel a csapat legrégebbi, egyben legsokoldalúbb tagja távozna. Nitr0 2015 januárja óta erősíti a Liquid kezdő ötösét, azóta pedig láttuk már őt fő AWP-s játékosként, irányítóként, de még entryfraggerként is.
Helyére a 19 éves Michael "Grim" Wince érkezhet, aki tavaly november óta a Triumph kezdőjének tagja, de 2018-ban a Team Dignitas akkori NA alakulatában is megfordult. A források szerint a csere közelebb van, mint hinnénk és a Liquid már Grimmel játszik majd a jövőhéten induló DreamHack Open Summer alkalmával és így a rákövetkező ESL One: Kölnön is. A csere azt is jelentené, hogy a Liquid elveszíti eddigi RMR pontjai 20%-át, 730 pontot, amivel alaposan lejjebb csúsznak majd az észak-amerikai RMR ponttáblázaton.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések